Beszélgetések hitről, betegségről, gyógyulásról, és olyan élethelyzetekről, amelyek mindenkit érinthetnek. Az Európa Rádió egészség- és életmódmagazinja minden pénteken. Hallgassa vissza adásainkat archívumunkból!
2021-12-15 |
November végén a mezőkövesdi gyógyfürdő egy különleges és speciális kezelés színhelye volt. Dr. Oláh Csaba Zsolt, idegsebész-radiológus-neuroradiológus-klinikai farmakológus, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház főorvosának vezetésével először kezeltek Magyarországon daganatos betegeket gyógyvíz kúrával.
2021-12-14 |
Horváth Noel SMA II-es betegségben szenved és a teljes gyógyuláshoz egy génterápiára van szüksége, amely 730.000.000 forintba kerül. Jaczkovicsné Csoma Enikővel rádiónknak elmondta, idén szeptemberéig kell összegyűjteni a pénzt ahhoz, hogy Noel megkaphassa a terápiát.
0:00
0:00
2021-05-04 |
Az autodekompressziós terápia vagyis az ADT célja, hogy a gerincsérves ember a lehető leghamarabb, műtét nélkül, önerőből, meggyógyuljon. A gerinckutatás hatalmasat fejlődött az utóbbi 30 évben, a terápiás megközelítések többsége azonban sajnálatos módon, a 70-es évek előtti tudományos modellekre épül. Az ADT már a modern kutatási eredményeket helyezi előtérbe.
2021-01-16 |
Spinocerebelláris ataxia – így nevezik azt a ritka genetikai betegséget, amiben Bodnár Emese szenved. Ez a kisagy kóros elváltozása, ami mozgáskoordinációs zavarokkal, remegéssel, végül teljes bénulással jár. A betegséget édesapájától örökölte a 34 éves miskolci lány és mint kiderült: két testvére is. Gyógyítani nem lehet.
2020-02-04 |
Ma már Magyarországon is számos helyen elérhető a lovasterápia, a vele foglalkozó szakemberek szakmai szervezetbe tömörülnek, ezáltal szakmai felkészültségük és folyamatos továbbképzésük is biztosított.
2019-05-31 |
A visszérbetegség Magyarországon igen gyakori. A becslések szerint a harminc-ötven év közöttiek tizedét érinti, míg a hetven felettiek esetében minden második embernél észlelhetőek a tünetei. Visszere egyébként mindenkinek van, hiszen a visszér tulajdonképpen a vénát jelenti. A köznyelvben így helytelenül használjuk „visszeresség” kifejezést a vénák tágulatával járó visszérbetegség jelölésére.
2019-05-21 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola