A Debreceni Egyetem immár 28. alkalommal szervezte meg konferenciáját a kukoricáról és a napraforgóról. Az idei találkozó mottója: „A víz, mint központi szerepű tényező” volt, különös tekintettel a klímaváltozás következtében felmerülő kérdésekre. A szakemberek ez irányú kutatásai a termesztőket hivatottak segíteni a jövőben.
34. alkalommal rendezik meg a Farmer Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítást augusztus 28-ka és 30-ka között a Debreceni Egyetem Böszörményi úti Campuszán. Az esemény országosan is egyedülálló, mert idén kizárólag itt kerül sor a különböző mezőgazdasági cégek bemutatkozására, és a szakmai konferenciák mellett élő állat bemutatókra. A találkozón 200 kiállító vesz részt, felölelve a beszállítóipar és az állattenyésztés teljes körét.
2025-08-28 |
Az anyatejes táplálás fontosságára hívták fel a figyelmet a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika, a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, valamint az Életkezdet Szakmai Egyesület munkatársai a szoptatás világhetén Debrecenben.
Összesen 8224 hallgató kezdheti meg tanulmányait szeptembertől. Idén a legnépszerűbb a pedagógus, az orvos és egészségtudomány, illetve a gazdaságtudományi képzési terület. De a műszaki karon is jelentős a létszámnövekedés. Több szakra 400 pont fölötti eredménnyel lehetett bejutni, így a pszichológiára, a jogra vagy a kommunikáció-médiatudomány szakra. Ebben az évben 2 ezernél is több külföldi hallgatót vettek fel. A pótfelvételivel együtt várhatón rekordszámú, csaknem 12 ezer elsőéves tanulhat a Debreceni Egyetemen.
Kétmillió forint adományt kapott a Sürgősségi Orvostanért a Debreceni Egyetemen Alapítvány a KEVIÉP Építőipari és Kereskedelmi Kft-től. A felajánlásból az oktatás és a kutatás támogatása mellett a betegellátás fejlesztéséhez szükséges eszközök beszerzése is megvalósulhat.
Megnyitotta kapuit a Debrecenben 1925-ben indult Nyári Egyetem. Az ország első, magyar nyelvet és kultúrát ismertető kurzusain leginkább olyan külföldön élő emberek tanulnak, akiknek valamilyen kötődése van hazánkhoz.
z intézmény Klinikai Központja a jövőben szakmailag felügyeli és magas színvonalú diagnosztikai-, valamint terápiás hátterével segíti a tiszafüredi Kuthy Elek Egészségügyi Intézmény onkológiai tevékenységét, a daganatos betegek gondozását.
Új helyszínként jelenik meg a Campus Fesztivál életében a Sportdiagnosztikai Életmód és Terápiás Központ, amely a Debreceni Stadion oldalában található. Az intézmény egészségügyi szűréseket, vizsgálatokat és tanácsadást is kínál a Fesztivál látogatóinak. Az egyetemi programokba idén először bekapcsolódó SET Központ a Klinikai Központ szakembereivel olyan szolgáltatásokat nyújt az év minden napján, ami egyedülálló.
56. Vándorgyűlését rendezte meg a Magyar Könyvtárosok Egyesülete a Debreceni Egyetemen. A találkozó a könyvtáros szakma legnagyobb rendezvénye. Idén több mint 500-an vesznek részt hazánkból és a határon túlról. A 4 nap során közel 100 szakmai és kulturális programot szerveznek. Az idei év mottója: A könyvtárak a kultúra, a tudomány és a közösség szolgálatában.
Elkezdődött a Debreceni Egyetemen a Sántha Kálmán Szakkollégium kéthetes Nyári Tudományos Tábora, mely június 30-a és július 12-e között zajlik. A programra rendszerint azokat a szeptembertől végzős diákokat várják, akik érdeklődnek a tudományok iránt és kiemelkedően teljesítenek biológia kémia vagy fizika tantárgyakból, valamint céljuk, hogy általános orvos, fogorvos vagy gyógyszerész szakon tanuljanak tovább.
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt