A létestímény a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség „Programozd a jövőd” című pályázata részeként valósult meg.
A Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának és a Magyar Kontinencia és Urogynekológiai Társaság szakembereinek közreműködésével készítette el a Fempharma azt az új mobiltelefonos applikációt, amely segítséget nyújt a diagnózis felállításában és a terápia kiválasztásában.
Az eseményre most egy nemzetközi program keretében került sor, ugyanis Európa más országaiban is a napokban zajlik az Erasmus Mobilitási Program ünnepe. A program során egy új, 7 éves ciklus kezdődik számos újítással. A cél ugyanis, hogy minél több hallgató kapjon lehetőséget külföldi tanulmányokra, gyakorlatokra.
Napról napra nő a hazánkban újonnan diagnosztizált egyes típusú cukorbetegséggel élő gyermekek száma. A szakemberek azonban inkább egy egész életen át tartó állapotról beszélnek, amelyet folyamatosan gondozni kell. Ma már a civil társadalom részéről is sokféle támogatás tapasztalható, például a cukormentes élelmiszerek gyártása vagy a csomagoláson feltüntetett szénhidrát tartalom. Az orvosi inzulinadagoló eszközök is sokat fejlődtek és januártól támogatást élveznek.
A Debreceni Egyetem Lovas Akadémiájának Lovardája Ákos Ajtony nevét viseli, az ezt jelző emléktáblát a napokban leplezték le. A sportoló Debrecenben született, itt kezdett lovagolni, később Budapestre került, és magyar színekben hazai és nemzetközi versenyeken díjugratásban ért el jelentős eredményeket. Versenyzőként, edzőként meghatározó szerepe volt a lovassportban, példát állítva az utókor számára.
Mint ismert a járvány idején az ország reumatológiai osztályait alakították át a covidos betegek fogadására, így az eredetileg itt kezelt páciensek ellátását másképp kellett megoldani.
A pandémia idején online formában oldották meg az előadásokat. Most, az új félévben történelmi, orvosi, iparfejlesztési témakörökben hallhatnak előadást az érdeklődők kéthetente péntek délutánonként. Regisztrálni már most lehet. A részvételhez védettségi igazolvány szükséges.
A Debreceni Egyetem idén ismét megszervezi a Kutatók Éjszakáját szeptember 24-én déltől éjfélig. Hat városban 170 programmal várják az érdeklődőket, gyerekeket, családokat, diákokat és az idősebbeket is. Bizonyos eseményekre regisztrálni kell.
Az Európai Egyetemi Játékokat 2024-ben Debrecen és Miskolc közösen rendezheti meg. Erről Madridban döntött az Európai Egyetemi Sportszövetség. Az eseményre már most készül a két város és annak oktatási intézményei.
Az eseményre már most készül a két város és annak oktatási intézményei. A találkozó vetekszik egy kis olimpiával, ugyanis 20 sportágban 10 ezer részt vevőre számítanak.
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt