„Van miért hálát adni” - ezt mondta dr. Szemánné Görög Marianna, a tiszaladányi református egyházközség lelkipásztora, amikor a gyülekezetről készítettünk vele interjút. 2011-ben felújították a református templomot. Aztán a parókiát és a táborukat tették rendbe. Most pedig adományokból, a helyiek összefogásával a templom régi kerítését sikerült lecserélniük. A tokaj melletti faluban pezsgő gyülekezeti élet van: ifjúsági csoport működik, táborokat szerveznek és határon túli kapcsolatokat is ápolnak.
2019-10-28 |
Dr. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő tartott előadást, elsősorban a migráció kérdéskörében.
2019-05-09 |
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt