Tűzijáték nélkül, három napos programsorozattal készül Miskolc az államalapítás ünnepére

Közel 4 millió forintot spórol Miskolc, amit a közszolgáltatások fenntartására tudnak fordítani
  • címlap
  • /
  • Tűzijáték nélkül, három napos programsorozattal készül Miskolc az államalapítás ünnepére
Tűzijáték nélkül, három napos programsorozattal készül Miskolc az államalapítás ünnepére
Közel 4 millió forintot spórol Miskolc, amit a közszolgáltatások fenntartására tudnak fordítani
2022-07-31 |
...
Az államalapítás napját Miskolc egy élménydús programsorozattal ünnepli a tervek szerint. Majorné Bencze Tünde, a Miskolci Kulturális Központ ügyvezetője elmondta, hogy már augusztus 19-én Bükki boros napot tartanak a Városház téren. Ide 17 órától várják a látogatókat.

Augusztus 20-án tartják az ünnepi megemlékezéseket, többek között az országzászlónál, Felsőhámorban és a Szent István téren. Az ünnepi felvonulás 18 órakor indul a Városház tértől a Szent István térre, ahol Veres Pál polgármester köszönti az egybegyűlteket és az új kenyér megáldásával folytatódik az este. A fő programok mellett színes kísérőprogramok is várják a kicsiket és nagyokat egyaránt. Újra elindul majd a rétes vonat, de lesz mesterség bemutató, táncház és játszóház is.

Kiemelés:
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt