Nyissák meg a templomokat vidéken
Ezt javasolja a Magyarországi Református Egyház Elnökségi Tanácsa
2020-05-14 |
...
A testület hétfőn, május 11-én újra megvitatta és értékelte a járványhelyzetet, illetve a védekezés második szakaszában hozott kormányzati enyhítéseket. Ez alapján közzétette új állásfoglalását, miszerint: „hogyha a közösségi kapcsolattartás biztonságát az illetékes hatóságok nem szigorítják, akkor az egyházközségek elnökségének felelős döntése szerint, az előírt higiéniai és biztonsági szabályok betartásával, tartsanak istentiszteleteket Budapest és Pest megye kivételével”.

Azt ajánlják, hogy nagyobb létszámnál érdemes külön alkalmakon fogadni a 65 év felettieket. Gyermekistentiszteletek, foglalkozások is tarthatók, de a nyári táborokat, konferenciákat továbbra sem javasolt megszervezni. A Tiszántúli Református Egyházkerület körlevélben részletes útmutatást adott gyülekezeteinek, segítve a lelkipásztorokat és a híveket, hogy minél nagyobb biztonsággal térhessenek vissza templomaikba. Fekete Károly püspököt kérdeztük.

Kiemelés: Főoldali kiemelés



Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt