Kiemelt partner - Debreceni Egyetem
Négy egyetem, köztük a debreceni részvételével indult el a Tanítsunk Magyarországért! elnevezésű program még 2018-ban. A cél, hogy a felsőoktatási intézmények vonzáskörzetében található megyékben a hátrányos helyzetű általános iskolák diákjait segítsék. Ehhez olyan kurzust indítottak az egyetemeken, amelyen mára közel ezer mentort képeztek. Idén már 108 mentor segít 525 általános iskolást.
Komoly gyógyszertechnológiai fejlesztések történtek a Debreceni Egyetem Gyógyszertudományi Karán egy pályázatnak köszönhetően. A projekt 2016-ban kezdődött, és most fejeződött be, amelynek során 944 millió Ft értékben 10 nagyértékű gépet vásároltak. Emellett kutatási együttműködéseket kötött az intézmény, ezzel a kutatást és az oktatást jelentős mértékben tudták fejleszteni.
A Debreceni Egyetem az idén felvételizők számára 200-nál is több képzést kínál, köztük új szakokat, mint például a z-tanárszak vagy a sportmérnök szak. Mint mindig most is február 15-e a jelentkezési határidő minden egyébről a felvi.hu-n tájékozódhatnak az érintettek.
A díjazottak között szerepel a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Agrár és Élelmiszer Innovációs Debreceni Egyetemi Kutatási Infrastruktúrája. A klaszterben résztvevő 8 egyetemi kutatóegység vezetői és szakemberei vehették át az elismerést. A „Kiváló Kutatási Infrastruktúra” tanúsítvány révén a tudományos központok jogosultak a cím használatára. A szervezetek bekerülnek az innovációs hivatal adatbázisába, amely segíti a kutatóegységek széleskörű nemzetközi láthatóságát és kapcsolatépítését.
A hivatal évek óta támogatja a konferenciákon való részvételt, ezek szervezését, illetve szakkönyvek, kiadványok megjelentetését. A Debreceni Egyetem nagyon sikeresen szerepelt, 71 nyertes pályázattal, 273 millió forint támogatást elnyerve.
Az eseményen elismerést vett át Ailer Piroska, műszaki innovációért és képzésfejlesztésért felelős rektor-helyettes, valamint virtuális formában hallgatói díjakat, okleveleket is átadtakak.
Karikó Katalin Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus, biokémikus, a szintetikus mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója vehette át a Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért elismerést
A SIR rangsor a világ több mint 7 ezer egyetemét, intézményét értékeli különböző szempontok alapján. Most energetikai témakörben Kelet-Közép Európa 441 egyeteme közül a debreceni a 25. lett. Ezzel Magyarországon a legjobb helyezést érte el számos neves európai intézményt maga mögött hagyva. Az utóbbi 3 évben a Debreceni Egyetemen sok kutató foglalkozik energetikával.
Ezt szolgálta az a 2 és fél milliárd Ft-ot meghaladó Európai Uniós támogatás, melynek köszönhetően erdélyi, partiumi és kárpátaljai intézményekben kihelyezett képzéseket biztosítottak, Felvidéken továbbképzéseket szerveztek és akkreditáltatták a Magyar értéktár szakot.
Terápiás készítmény fejlesztésére a cukorbetegség és szövődményei ellen nyert több mint 1,3 milliárd forintos Európai Uniós támogatást a Debreceni Egyetem, valamint a Qlaboratories Gyógyszerkutató Kft.



Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt