A nyíregyházi evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium igazgatóhelyettesével beszélgetünk a következőkben. Homoródi Antalné ugyanis – már 32 évnyi tanítással a háta mögött, két gyermek édesanyjaként, felnőtt fejjel tett bizonyságot hitéről. Felnőttként konfirmált, de a hit morzsái mindig is jelen voltak életében. Nem intézményes formában, hanem a lelkében.
0:00
0:00
2025-05-14 |
Hátsó Füves-kupa néven rendeztek labdarúgó tornát a hasonló nevű tavalyi bajnokság résztvevői számára Hercegkúton és Makkoshotykán. A két helyszínen összesen 12 olyan település alkalmi csapatai vettek részt, ahol korábban különböző okokból megszűnt a hivatalos, a Magyar Labdarúgó Szövetség játékrendszerében szereplő focicsapat.
2025-05-14 |
Imre Réka a Kisvárdai SZC Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola pincér-vendégtéri szakos tanulója a szolnoki és a kisújszállási megmérettetésen bronz elismerést szerzett, és az SZKTV szakma kiváló és tanulója vármegyei előválogatón is nagyon szép eredményt ért el. Tanulmányairól, versenyeredményeiről és terveiről kérdeztük.
2025-05-14 |
A Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Egyesületnél különös hangsúlyt helyeznek arra, hogy a társadalom minden rétegében pozitív elfogadás alakuljon ki. a látássérült emberek iránt.
2025-05-12 |
Szombathely északi részén található a Kámoni Arborétum, amely a Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézet fenntartásában működik, fokozottan védett természetvédelmi terület, legeslegidősebb lakói pedig a kocsányos tölgyek, amik 230 évesek.
2025-05-12 |
„A fenntartható közösségek a komposzttal kezdődnek!” Ez a tematikája idén a Nemzetközi Komposzt Tudatossági Hétnek, amelyhez Miskolc rendkívüli komposztkeretosztással csatlakozott. A LIFE IP HungAIRy Projekt keretén belül 2020 óta Miskolc Önkormányzata ingyenesen biztosít komposztkereteket a helyi lakosoknak, amely lehetővé teszi a kerti hulladék helyben hasznosítását.
2025-05-08 |
A Miskolci Egyetem harmadik alkalommal szervezte meg a Miskolc Campus Fórum Green & Smart konferenciát az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kezdeményezésére.
2025-05-08 |
A Magyar Református Szeretetszolgálat a Magyar Református Egyház Egységnapjához kapcsolódva, azzal egyidőben szervezi meg Szeretethíd akcióját. Ehhez a Kárpát- medencéből már 10 ezernél is többen csatlakoztak több száz programmal. Az esemény egyik kiemelt mozzanata Debrecenben lesz, ahol például jégkrémet osztanak, de itt várják majd az önkéntesek csatlakozását is.
2025-05-08 |
10 évvel ezelőtt a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönben tartották meg az első börtöncursillót. A cursillo lelkiségi mozgalom Spanyolországból indult el a XX. század közepén azzal a céllal, hogy segítse a morálisan sérült ország lelki megújulását.
2025-05-08 |
Elsősorban Sárospatak és térségének oktatási helyzetét, lehetőségeit vette nagyító alá a „Határhelyzetben” című tanulmányi hétvége, aminek a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem adott otthont, szervezője pedig az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem volt.
2025-05-07 |
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt