200 évvel ezelőtt történt a település földesuraitól való megváltakoztatása. Komoly erőfeszítésébe került ez a későbbi város lakóinak. Nyíregyháza történetéról Kujbusné Dr. Mecsei Éva, a Szabolcs Szatmár Bereg vármegyei Levéltár nyugalmazott igazgatója nyilatkozott az Európa Rádiónak.
2024-11-18 |
Az iskola 1656-ban indult református intézményként, majd 1948-ban elvette az állam. 2010-ben fogalmazódott meg a pedagógusokban és a szülőkben, hogy ismét református gimnáziumként működjön. 2014-ben vette át az oktatást az egyház, az épületet pedig idén ősszel kapta vissza. Most 430 diák tanul az iskolában, a környező településekről is bejárnak. A református szellemisége mellett a tanulmányi eredmények is kiválóak.
2024-11-18 |
2024-ben a Magyar Gyermekorvosok Társasága fennállásának 100. évfordulóját ünnepli. A jubileumi esztendőben együtt ünnepel a szintén százéves Debreceni Gyermekklinikával, a százéves Pécsi Gyermekklinikával, az ötvenéves Gyermekneurológiai Társasággal, valamint a Házi Gyermekorvosok Egyesületével.
November 17-én, hálaadó alkalmon emlékeztek meg a Debrecen- Szabadságtelepi Református Egyházközségben a templomuk felújításáról, amelyre egy belső tűz miatt volt szükség. A két éve történt tűzkár több kisebb közösséget is adakozásra buzdított és még jobban összekovácsolta a gyülekezetet is, amely a felújítás ideje alatt a szomszédos római katolikus templomban tartotta meg alkalmait.
2024-11-18 |
Az irgalomra lenne a legnagyobb igény - mondja Máté-Tóth András valláskutató, az MTA doktora. Irgalom nélkül nem is élhetnénk, hiszen csecsemőkorunkban számos ember irgalma tartott minket élteben. A kutató szerint a tolerancia nem elég, irgalomra lenne szükség a Közép-Kelet-Európai régió traumáinak mély feldolgozásához. Máté-Tóth Andrásnak a közelmúltban jelent meg Az irgalom kultúrája c. könyve - ennek apropóján beszélgettünk vele.
2024-11-17 |
Az angol tanulás, a kulturális csereprogram, a különböző hivatások megismerése áll a programok középpontjában, hiszen autentikus vendégektől hallhatják az idegen nyelvi hangzást, megtudhatják a részleteit annak, hogy milyen lehetőségei vannak egy magyar diáknak arra, hogy az Egyesült Államokban tanulhasson, illetve megismerhetik a diplomaták munkáját. Puskásné Ördög Vivien angol tanárnővel beszélgetünk a következőkben.
2024-11-17 |
Évről évre nő a diákszám a Debreceni Szakképzési Centrum intézményeiben, ezért az iskolák is fejlesztésre, bővítésre szorulnak. Az előző tanévben két kollégium került át a DSZC hálózatába, most október 1-étől pedig az egykori József Attila Általános Iskola épületét vehette birtokba a Brassai Sámuel Műszaki Technikum.
2024-11-17 |
A seregélyek távoltartása a gyümölcsösöktől és más termésektől minden évben nagy gondot jelent a gazdálkodóknak. Ezek a madarak ugyanis képesek nagy károkat okozni, és a gyümölcsfákon, szőlőültetvényeken egyaránt előszeretettel garázdálkodnak.
2024-11-17 |
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Prima Díjakat november 9-én nagyszabású gála keretében adták át a Miskolci Nemzeti Színházban. A Prima Díj nyerteseit kilenc kategóriából választották ki, egyvalaki Közönségdíjban is részesült. Jászter Beáta, az Európa Rádió sátoraljaújhelyi tudósítója a magyar ismeretterjesztés és média kategóriában vehette át a díjat.
2024-11-14 |
„Predestináció az ókorban és a keresztyén hagyományban” -címmel rendezik meg a IV. Debreceni Ökumenikus Napokat november 14-én és 15-én. A Both Antal Teológiai és Kulturális Alapítvány konferenciája a római katolikus szabadgondolkodó emlékét, szellemiségét is őrzi, ennek megfelelően a római-és görög katolikus, a protestáns valamint a református egyház közeledését szolgálja.
2024-11-14 |
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt