Két fantasztikus sportoló volt a vendége az intézménynek a nyári szünet utáni első nyitott programon. Miskolci olimpikonok érkeztek hozzájuk, akik a DVTK sportolóiként hírnevet szereztek csapatuknak, a városnak és Magyarországnak egyaránt. Guzi Blankával, a párizsi olimpián negyedik helyet szerzett öttusázóval és Repka Attilával, a barcelonai olimpia aranyérmes birkózójával a tehetségről, kitartásról, az élsportolói létről és az olimpiákról is beszélgettek a résztvevők.
2024-08-27 |
A gávavencsellői egyesület elnöke nagyon elkötelezett és lelkes, hogy a roma zenét és a táncot tovább erősíthesse.
2024-08-26 |
Középiskolások érkeztek az ország minden pontjáról, harmincnál is többen a Debreceni Egyetem idei Sántha Kálmán Szakkollégiuma Nyári Tudományos Táborába. A fiatalok a tudományos munka mellett szabadidős programokba is bekapcsolódhatnak.
2024. július 21-én vasárnap délután a tiszabecsi református templomban Ujlaky Máté lelkipásztort iktatták be a Tiszabecsi-, valamint a Kispaládi Református Egyházközségek szolgálataiba.
2024-08-26 |
Szabadtéri evangelizáció és keresztyén találkozó zajlik jövő héten szombaton, vagyis augusztus utolsó napján Boldván.
2024-08-26 |
A mátészalkai Szatmári Múzeum a térség összegyűjtött szellemi, tárgyi örökségének, a Szatmár-kutatásnak legrangosabb központja, ahol Közép-Európa legnagyobb szekér-, kocsi- és hintógyűjteményének kiállítóhelye is megtalálható a szellemi értékekkel bővelkedő Kossuth utcában.
2024-08-23 |
Lezárult az idei, immár harmincharmadik Zempléni Fesztivál. A zárókoncert utáni napon, augusztus 20-án Sárospatak díszpolgárává avatta Hollerung Gábor fesztiváligazgatót, művészeti vezetőt.
2024-08-23 |
A Debreceni Szakképzési Centrum Irinyi János Technikumának egyébként is szerteágazó kínálata az új tanévre tovább bővül. A képzés egy speciális területen indul el: nappali rendszerben rendészeti technikusnak és rendészeti őrnek lehet tanulni. Az utóbbi időben nagy igény jelentkezett erre a munkaerőpiacon, és a diákok részéről is élénk volt az érdeklődés.
2024-08-23 |
Hangok harmóniája címmel adott nagy sikerű koncertet a Zempléni Fesztiválon Demeniv Mihály harmonikaművész. Demeniv Mihály a harmonika sokszínű hangjával és virtuóz játékával terem hangulatot, minden hang egy történetet mesél, és minden dallam egy érzést fejez ki. Műsora a barokk zenétől, romantikus dallamokon keresztül a tangóig mutatta be a harmonika sokoldalúságát.
2024-08-22 |
Augusztus 20-a Szent István, az államalapítás és az új kenyér ünnepe, Debrecenben pedig immár több mint fél évszázada a Virágkarnevál napja. A Karneváli Hét programsorozatának tetőpontjaként idén is megrendezték a látványos felvonulást, 12 feldíszített virágkocsit, rekordszámú, kétezer közreműködőt, külföldi és hazai művészeti csoportokat láthatott a közönség. Az ünnepi műsor a Nagytemplom előtti főtéren valamint az új kenyér megszentelése, megáldása is hagyományosan része volt a programnak.
2024-08-21 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt