Egy-egy ügyeletben öt-hat gyerek is érkezik elektromos rollerezés közben elszenvedett komoly sérülésekkel a Bethesda Gyermekkórházba. Egyik betegük rollerének kitört a kereke. Akkorát esett, hogy leszakadt a lépe, megsérült a veséje, a válla és a könyöke is.
2025-07-29 |
Négy iskola diákjai beszélgethettek Kapu Tiborral, amíg a magyar kutatóűrhajós még a Nemzetközi Űrállomáson volt. Bár az asztronauta már hazatért, az élmény még mindig kitart a mezőberényi evangélikus iskolában is.
2025-07-29 |
Különleges kezdeményezéssel folytatja tovább évekkel ezelőtt elkezdett „Tiszta Zemplénért” elnevezésű környezettisztítási programját Wáberer György nagyvállalkozó, aki a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács társelnöki, valamint a Tokaj-Hegyalja Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökeként is jelen van a térségben.
0:00
0:00
2025-07-29 |
Idén is megtrendezték a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának Kórustáborát és a Tiszáninneni Református Egyházkerület Kántorképző Tanfolyamát. A két hetes programsorozat az intenzív zenei fejlődés mellett a közösségépítésre és a kikapcsolódásra is lehetőséget adott.
2025-07-29 |
A Tokaj-Hegyalja Egyetem fennállásának negyedik, eddig legsikeresebb felvételi periódusát zárja Sárospatakon. Az idei felvételi eljárás során 345 jelentkező érte el a szükséges ponthatárt, így ősztől tanulmányaikat az egyetemen folytathatják. Ezzel a hallgatói létszám meghaladhatja az 1100-at, ami 80 százalékkal magasabb az alapítást követő ötéves fejlesztési terv célértékénél.
2025-07-29 |
Tizennegyedik alkalommal rendezte meg az Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma a Várjátékokat a sárospataki Rákóczi-vár történelmi környezetében, 2025. július 19. és 20. között. A kétnapos rendezvény a múzeum legnagyobb programja, amely izgalmas, élő történelemmel, látványos bemutatókkal és családbarát programokkal várjta a látogatókat.
2025-07-29 |
Nagyon komoly károkat szenvedtek a július 7-8-i viharos időjárás következtében a NYÍRERDŐ Zrt. által kezelt állami erdőterületek. A helyenként akár 100-130 km/h sebességű szélviharok és az ennél is erősebb széllökések nyomán szálanként dőltek ki vagy törtek el faegyedek, sok helyen pedig egész állományok kerültek a földre.
2025-07-29 |
Összesen 8224 hallgató kezdheti meg tanulmányait szeptembertől. Idén a legnépszerűbb a pedagógus, az orvos és egészségtudomány, illetve a gazdaságtudományi képzési terület. De a műszaki karon is jelentős a létszámnövekedés. Több szakra 400 pont fölötti eredménnyel lehetett bejutni, így a pszichológiára, a jogra vagy a kommunikáció-médiatudomány szakra. Ebben az évben 2 ezernél is több külföldi hallgatót vettek fel. A pótfelvételivel együtt várhatón rekordszámú, csaknem 12 ezer elsőéves tanulhat a Debreceni Egyetemen.
A Tiszántúli Református Egyházkerület nyári kántorképző tanfolyamai 60 éve már szinte hasonló felosztásban 3 hét alatt valósultak meg. Idén először az új vezetés elképzelései és a tapasztalatok alapján kettő plusz egy hetes megosztásban szervezték meg a kurzusokat június 29-e és július 13-a között, a fennmaradó egy hetet pedig évközben három részre osztva tartják meg.
2025-07-29 |
A Szatmári Református Egyházmegyében 2025-ben is megszervezték a nyári evangelizációs sorozatot, amely alkalmakon az egyházmegye zenekara, a „Hirdesd az Igét” elnevezésű formáció szolgált.
0:00
0:00
2025-07-29 |
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt