bajban vannak a hazai méhészek
az exportra már nem marad méz
2019-05-30 |
...
Az előzetes kalkulációk szerint az idei méz a belföldi fogyasztást ugyan kielégíti majd, de a csapadékos május megfelezte az idei akácméz mennyiségét.

Nagy bajban vannak a hazai méhészek, ugyanis a csapadékos május megfelezte az idei akácméz mennyiségét. Az előzetes kalkulációk szerint így az idei méz a belföldi fogyasztást ugyan kielégíti majd, de a korábban jelentős mértékű exportra már nem marad majd méz. Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke az Európa Rádiónak elmondta: tovább nehezíti a méhészek helyzetét, hogy még mindig nem sikerült kimutatni, hogy tavaly nyáron mi okozott tömeges méhpusztulást Magyarországon, amikor a napraforgó táblákra engedték ki a beporzókat. Épp ezért most félnek, hogy június végén, július elején amikor virágzik majd a napraforgó, nehogy megismétlődjön a tavalyi méhpusztulás. A méhek szerepe felbecsülhetetlen az emberi élet szempontjából. Ha nem lennének méhek, nem lenne élet a Földön - mondja Bross Péter. A globális élelmiszerpiac 75 százalékához szükség van a méhek munkájára. A beporzókért mi magunk is tehetünk, akár egy balkonládányi virág ültetésével. A további részletekről Bross Pétert, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnökét kérdezzük.




Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt