2019-08-14 |
...
Talán nincs is olyan szervünk, szervrendszerünk, amelyet ne érintene rosszul a dohányzás. Annak pedig, hogy a cigarettákban lévő vegyületek folyamatosan roncsolják a sejtjeinket, nagyon súlyos következményei lehetnek, vagyis a dohányosoknál jelentősen megnő számos krónikus betegség kockázata. Dr. Somfay Attilával, a Szegedi Tudományegyetem Tüdőgyógyászati Tanszék tanszékvezető egyetemi tanárával beszélgettünk az Európa Rádióban.

A cigarettafüstben található veszélyes, káros vegyületek, élükön a nikotinnal, befolyásolják a csontok egészségét, lelassítják, vagy teljesen meg is állítják azt a folyamatot, melynek során új csontsejtek képződhetnek, így a csontok elgyengülnek. A csontritkulás különösen a menopauzában, illetve az azon túl lévő hölgyeket érinti, és megnöveli a nehezen gyógyuló csonttörések rizikóját is.

A szakemberek szerint a dohányfüst nemcsak a szájüregi daganatos megbetegedések fokozott kockázatával jár együtt, de a fogak sárgulását is előidézi, valamint jelentős mértékben növeli az ínybetegségek rizikóját. A cigarettában lévő vegyületek rontják a vérkeringést, az ínyben ugyanúgy, mint egyéb szerveinkben, ez pedig gyulladásokhoz, ínyvérzéshez, az íny visszahúzódásához, és végül akár a fog meglazulásához, elveszítéséhez is vezethet.

A dohányzás igencsak felgyorsíthatja a bőr öregedését: rossz hatással van a vérkeringésre, így a bőr sejtjeihez nem jut elegendő oxigén, illetve tápanyagok. A nikotin és a hozzá hasonló vegyületek roncsolják azokat az anyagokat, melyek a bőr feszességéért, rugalmasságáért felelősek, ezért a bőrünk gyorsabban megereszkedik és könnyebben megjelenhetnek rajta az apróbb-nagyobb ráncok, különösen a száj környékén.

Azoknak pedig, akik kisbabát szeretnének, mindenképpen érdemes leszokniuk a dohányzásról, a káros vegyületek ugyanis tönkre teszik a pete- és hímivarsejteket, jelentősen csökkentik a fogamzás esélyét, ha pedig létrejön a terhesség, akkor növelik a fejlődési rendellenességek, illetve a koraszülés veszélyét is.

 

Kiemelés:
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt