Egyetlen cigaretta 11 perccel rövidítheti meg az életünket, a rendszeres dohányzás pedig évekbe kerül. Nem véletlen, hogy a cigarettáról való leszokást segítő gyógyszerek nyolcvan százalékos állami támogatását szeretné elérni a Cigiszünet közössége. Ennek érdekében egy négypontos petíciót fogalmaztak meg.
0:00
0:00
2019-11-25 |
Tizenegyedik alkalommal tettek esküt a sárospataki Árpád Vezér Gimnázium azon tanulói, akik önként vállalják, hogy nem szoknak rá a dohányzásra. Idén 29 kilencedikes diák csatlakozott a FÉK, vagyis a Füst Nélkül Élők Közösségéhez, velük együtt a dohányzást elutasítók száma túllépte az ötszázat. Összeállításunkban először Szajkó József nyugalmazott pedagógust, a mozgalom kiötlőjét és motorját hallják.
2019-11-12 |
Talán nincs is olyan szervünk, szervrendszerünk, amelyet ne érintene rosszul a dohányzás. Annak pedig, hogy a cigarettákban lévő vegyületek folyamatosan roncsolják a sejtjeinket, nagyon súlyos következményei lehetnek, vagyis a dohányosoknál jelentősen megnő számos krónikus betegség kockázata. Dr. Somfay Attilával, a Szegedi Tudományegyetem Tüdőgyógyászati Tanszék tanszékvezető egyetemi tanárával beszélgettünk az Európa Rádióban.
2019-08-14 |
Alt
nmhh
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt