Folytatódhat a Gyerekesély Program
Az ötéves Gyerekesély program 2017-ben indult a leghátrányosabb helyzetű országrészekben
2019-12-04 |
...
Folytatódhat az Encsi kistérségben a Gyerekesély program, nemrég egy nagy összegű, az infrastrukturális hátteret megteremtő pályázat is elindulhatott a térségben.

Ötéves Gyerekesély program indult 2017-ben a leghátrányosabb helyzetű országrészekben. Harmincegy járásban, közel nyolcszáz településen indult el a projekt, amelynek célja, hogy a gyermekeknek minden olyan szolgáltatást biztosítani tudjanak, amely testi, lelki, szellemi és erkölcsi fejlődésüket segíti, és hozzájárul ahhoz, hogy anyagi okok miatt egyetlen gyermeket se kelljen elszakítani a családjától. Az ilyen jellegű már működő szolgáltatások közül példaként említhetők a Biztos Kezdet Gyerekházakat, amelyek három év alatti gyerekeknek és szüleiknek nyújtanak segítséget, valamint a tanoda programot, amely iskolaidő után szakemberek segítségével biztosít foglalkoztatást a gyermekek számára. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, illetve most már a Belügyminisztérium, a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal és a Magyar Tudományos Akadémiával együttműködve koordinálja a mintegy 24 milliárd forint értékű programot. A gyerekesély program keretében összesen 15 milliárd forintra pályázhatnak a járási gyermekjóléti központok. Ezt kiegészíti egy 5,5 milliárd forintos infrastruktúra-fejlesztési pályázat. Ebből az összegből játszótereket, közösségi házakat lehet létrehozni. Az Encsi kistérségben már 2013 óta működik a program, a legfontosabb az, hogy a projekt megszakítások nélkül működjön, mondja Konyor Judit, a Gyerekesély pályázat projektvezetője, az Encsi Többcélú Kistérségi Társulás szakmai tanácsadója, mert csak így lehet tartós eredményeket elérni a hátrányos helyzetű települések felzárkóztatásában.

Kiemelés:



Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt