Ma van a Vese Világnapja
Az idei világnap március 12-re esik, témájának középpontjában pedig a megelőzés és a felismerés fontossága áll
2020-03-12 |
...
A Nemzetközi Nephrologiai Társaság (ISN) és a Vesealapítványok Nemzetközi Szövetsége (IFKF) magyar kezdeményezésre 2006-ban minden év márciusának második csütörtökét a Vese Világnapjának nyilvánította. A nemzetközi összefogás célja a megelőzés és a szűrés fontosságának hangsúlyozása, annak érdekében, hogy már a veseelégtelenség első jeleire az érintettek szakszerű ellátásban részesülhessenek.

A szervezők 2020-ban elsősorban arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy kellő odafigyeléssel és megfelelő életmóddal a vesebetegség megelőzhető, és így egészségünk megőrizhető. Ebből az alkalomból Egészségnapot rendeznek Nyíregyházán, a Korzóban is, ahol a rendezvényen előadásokkal és ingyenes szűrővizsgálatokkal kívánják felhívni a figyelmet a vesebetegségek megelőzésére és annak kezelésére. Személyes tanácsadással is az érdeklődők rendelkezésére állnak, ahol – többek között – Dr. Balku István, a nyíregyházi műveseállomás orvosigazgatója is előadást tart.

Kiemelés:



Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt