Mikor milyen édesítőszert válasszunk?
Nem kell aggódnunk, ha az édesítőszerek mellett döntünk
2019-07-24 |
...
Eteleink édesítésére a legelterjedtebb természetes édesítő manapság a kristálycukor és a méz használata, ugyanakkor már nagyon sokféle édesítőszer közül választhatunk a boltok polcairól. Nem kell aggódnunk, ha az édesítőszerek mellett döntünk, semmilyen egészségügyi kockázattal nem kell számolnunk az általánosan fogyasztható mennyiségen belül – mondta el az Európa Rádiónak Dr. Szakonyi Zsolt, a szegedi egyetem Gyógyszerkémiai Intézetének egyetemi docense.

A mesterséges édesítőszerek lényegesen édesebbek, mint a kristálycukor. Az aszpartám kivételével teljesen energiamentesek, nem emelik a vércukorszintet sem, így cukorbetegek és fogyókúrázók is fogyaszthatják. Kombinációkban hozzák őket forgalomba, ugyanis fokozzák egymás édesítő erejét, tehát már kis mennyiség is elegendő a kívánt édes íz eléréséhez.

A többi édesítőszerhez képest viszonylag olcsóak, ráadásul fogbarátok. Toxikológiai szempontból számos kutatás látott már napvilágot ellentmondásos eredményekkel, de a meghatározó hatóságok biztonságosnak találták őket a megengedhető napi beviteli értékeken belül fogyasztva, vagyis semmilyen egészségre káros hatással nem kell számolni.

A WEBBeteg.hu cikkéből az is kiderül, hogy a cukoralkoholokat a cukrok redukálásával állítják elő, de a természetben is megtalálhatóak. A szorbit kivételével drágák. Nem édesebbek, mint a kristálycukor. A diabéteszesek diétájába arányosan elosztva jól beilleszthetőek, ugyanis csak kis mértékben emelik a vér cukorszintjét. Energiatartalmuk a glükózéval azonos, vagyis nutritív édesítőszerek. Felszívódás után ugyanannyi kalóriát szolgáltatnak, mint a glükóz, ezért a fogyókúra idején kevésbé ajánlottak.

A természetes, növényi eredetű édesítőszerek közé tartozik a taumatin, a neoheszperidin DC és a Stevia. A taumatin nem szolgáltat energiát szervezetünknek, de ízkiemelő hatása van, ezért inkább bizonyos élelmiszerekhez, például rágógumikhoz, alkoholmentes italokhoz adják ízfokozóként gyártásuk során.

A neoheszperidin DC édesítőereje kb. 340-szer nagyobb, mint a kristálycukoré, hőhatásoknak jól ellenáll, az emésztőrendszerünkből nem szívódik fel. A Stevia édesítőereje 300-szoros a cukorhoz képest, nem tartalmaz kalóriát, így a cukorbetegek étrendjébe is beilleszthető úgy, mint a fogyókúrázókéba. Az egészségtudatos, kiegyensúlyozott étrendben is megállja a helyét kiváló tulajdonságai miatt.

 

Kiemelés: Főoldali kiemelés



Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt