MINDEN MAGZAT VÁRVA VÁRT
Irodát kapott Miskolcon a Várva Várt Alapítvány
2020-08-14 |
...
A Várva Várt Alapítvány 2010-ben kezdte meg működését civil összefogással és azzal a céllal, hogy minden megfogant magzat várva várt személyként születhessen meg, és az őt ellátni, felnevelni képes családba kerülhessen. Az országos alapítvány jelenleg 20 helyen működik, többségében megyeszékhelyeken, melynek egyik állomása Miskolc.

Vidéken először itt kapott helyet  önkormányzati támogatással  a Várva Várt Alapítvány. Az egész megyéből érkeznek hozzájuk  kérések krízishelyzetbe került édesanyáktól, családoktól, akiknek tárgyi adományt biztosítanak, vagy lelki segítséget nyújtanak. Idén Borsod megyében –eddig– 27 esettel foglalkoztak, amelyből 3 sikeres örökbeadással zárult. Augusztus 12-én avatták fel irodájukat, amely a Vörösmarty utca 45. szám alatt található.

Kiemelés:



Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt