A tavaly az ország három legjobbja közé választották az irodát, amely több, mint 11 ezer érdeklődőt fogadott. Mint azt Kupcsik Sarolta irodavezető elmondta: megnövekedett a szlovák turisták száma, de volt már ausztrál és uruqayi vendégük is.
2023-07-21 |
A várhatóan májustól működő irodában vállalkozássegítő hitelek kihelyezésében, jogi és adóügyekben segítenek majd, akár induló vállalkozásoknak is. Czomba Csabával a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének társelnökével, a szervezet szabolcs vármegyei elnökével beszélgetünk.
2023-04-03 |
A tanulói igényekhez leginkább igazodó szolgáltatásokkal segíti az egyetem hallgatóit. Feladata, hogy ellássa az ifjúságpolitikai feladatokkal kapcsolatos adminisztratív tevékenységeket, biztosítsa a Hallgatói Önkormányzat működéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételeket és működtesse a hallgatói információs, tanulmányi, pszichológiai tanácsadó és karriertervezési szolgáltatásokat.
2023-02-14 |
Az ország három legjobbja közt szerepel a Tourinform Miskolc iroda abban a minőségértékelési rendszerben, amely alapján a Magyar Turisztikai Ügynökség rendszeresen értékeli az irodák szakmai teljesítményét.
2022-09-09 |
Már közel félezren éltek a Nyíregyházi Foglalkoztatási Paktum Iroda lehetőségével, ahol vállalkozók igényelhetnek bér és járuléktámogatást több hónapon át. Zsel Emese irodavezető munkatársaival igyekszik minden érdeklődőnek segíteni.
0:00
0:00
2022-06-20 |
A miskolci iroda a kizárólag előzetes egyeztetés alapján fogadja ügyfeleit: szerdán és csütörtökön 08:00-órától 16:00-óráig, hétfőn, kedden és pénteken telefonos ügyfélszolgálat működik.
2022-03-24 |
A választási névjegyzékbe történő felvétel és érvényes okmányok- ezek a legfontosabbak, hogy a magyar állampolgárok részt vehessenek az április 3-ai országgyűlési képviselő választáson és országos népszavazáson. Azok, akik nem kapták meg a választási értesítőjüket a helyi választási irodánál kérhetik azt, Miskolcon a Városház tér 8. szám alatt van erre lehetőség.
0:00
0:00
2022-03-18 |
Újabb vidéki Info-Pont irodák és ’DATA’ szolgáltatási pontok nyíltak az ország 4 városában. Az egyik közülük Miskolc, ahol a Szimbiózis Alapítvány által működtetett Mosolykuckóban kap helyet az Autisták Országos Szövetségének ezen szolgálatatása.
2022-01-21 |
Ha ezt újra el kellene rendelni, akkor már minden intézményben használható lenne látogatószóba, amely plexifallal választja el a bent lakót a látogatótól, de mégis személyesen találkozhatnak szeretteikkel.
2021-11-23 |
A tavaly tavaszi leállás után nyáron újraindult az élet, de ősszel ismét bezártak a szállodák, kulturális intézmények, így a turisták is elmaradtak. Sátoraljaújhelyen a tourinform iroda munkatársai, a szolgáltatások fejlesztésre készülnek. A részletekről Blanár Róbert turisztikai menedzsert hallják.
2021-04-25 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt