Ezen az oldalon tematikus kategóriákba sorolt változó tartalmakat böngészhet. A tartalmak egyedileg szerkesztett szöveg kép, videó és hanganyagokat tartalmazhat.
A 11.000 négyzetmétereres, több szintes, több funkciós létesítmény 320 hallgatónak biztosít majd magas színvonalú lakhatást, de egy új Learning centernek is helyet ad.
Több mint 15 éve dolgoznak szakemberek azért, hogy Magyarországon is megszülessen a rendezvényekhez kapcsolódó megfelelő törvényi szabályozás, valamint az, hogy a gyermekkori hallásvédelem kérdése széles társadalmi figyelmet kapjon, és a megelőzés a közgondolkodás részévé váljon.
Ezalatt az idő alatt. több rendezvényt valósított meg a civil szervezet. Most a következő programjuknál egy Erasmus pályázatnak köszönhetően az ifjúsági segítőkre tudják helyezni majd a hangsúlyt. A részletekről Veress Zoltánnal, az egyesület elnökével beszélgetünk.
Az esemény közel 30 éve nyújt lehetőséget a hallgatók számára, hogy közvetlenül találkozzanak a leendő munkaadókkal. Ezúttal 40 cég vett részt a találkozón, az egyetem saját standdal volt jelen, ahol a diákok készségeit mérték fel, illetve külföldi tanulmányi és gyakorlati helyeket mutattak be.
A Nyírség vízkészlete ma már eléggé más képet mutat és nem is kell egészen a lecsapolások, vízszabályozások időszakáig visszanyúlnunk. A klíma egyre gyorsuló változása hosszú aszályos időszakokkal hívta fel a figyelmünket, hogy miért figyeljünk oda a tájhasználatra és a vizek megőrzésére. Dr. Szigetvári Csaba biológus-ökológussal beszélgetünk.
A közösség arra hivatott, hogy a határon túli kapcsolatokat helyi szinten erősítse és koordinálja. Papp András pedagógus négy éve vette át az iskolai szervezet irányítását, és azóta a diákok már számos kiránduláson, programon, és közösségépítő alkalmon vettek részt. Papp András tanár urat arról kérdeztük, hogy miként is működik ez a szervezet a fehérgyarmati középiskolán belül