Ezen az oldalon tematikus kategóriákba sorolt változó tartalmakat böngészhet. A tartalmak egyedileg szerkesztett szöveg kép, videó és hanganyagokat tartalmazhat.
A Tiszántúli Református Egyházkerület immár 14. alkalommal megrendezett Tiszántúli Református Jótékonysági Bálján 15 millió forintot meghaladó adomány gyűlt össze. A támogatás a félezernél is több résztvevő belépőjegyeinek valamint a megvásárolt tombolaszelvények árából és a felajánlóktól jött össze.
Február 13-án elindult a Miskolci Egyetem Szépkorúak Akadémiájának tavaszi szemesztere. Csak néhány téma az előadásokból: A Magyar Tudományos Akadémia alapítása, Selmeci diákhagyományok, Barátaink vagy ellenségeink a műanyagok?, Mesterséges intelligencia a közgazdász szemével. A részletekről és az elmúlt több, mint másfél évtizedről Lukács Edittel, a Miskolci Egyetem Integrált kapcsolatfejlesztési Központ munkatársával beszélgetünk.
Március 7-től két héten át a Lavotta napok eseménysorozatába kapcsolódhatnak be Sátoraljaújhelyen, Miskolcon, Tállyán, Mezőkövesden és Királyhelmecen. Az idén huszonötödik alkalommal megszervezett programról Dombóvári Jánost, a Lavotta Kamarazenekar alapító művészeti vezetőjét kérdeztük.
Pár hónapon belül két komoly diagnosztikai eszközzel bővült a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház. Januártól egy mammográfiai vizsgálatokra alkalmas eszköz állt szolgálatba, néhány hete pedig egy vadonatúj, világszínvonalú CT készülék váltotta az előző kiszolgált berendezést. Ezzel egy komoly diagnosztikai központ jött létre az egészségügyi intézményben, amelynek működtetésében szakmai partnerük a miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház.
Béres Ábel második gyermekként 2019. május 21-én született Miskolcon. Problémamentes terhesség után, időben, normál súllyal érkezett a világra. Vidám, mosolygós, örökmozgó kisfiúként élte mindennapjait. Kicsit lassabban fejlődött, mint a kortársai. 2022-ben egy egyszerű orrmandulaműtét előtti vizsgálatok során magas CK-szintet és májfunkciós eltéréseket találtak. Ekkor indultak el a részletes kivizsgálások, amelyek végül a diagnózishoz vezettek: Duchenne izomdisztrófia.
Országos Polgári Anyagi Jogi, Eljárásjogi és Activity Versenyt rendeztek a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán. A megmérettetésre az ország nyolc felsőoktatási intézményéből összesen 48 joghallgató érkezett köztük Miskolcról is, akik egyéniben, illetve csapatban mérték össze tudásukat.