Ezen az oldalon tematikus kategóriákba sorolt változó tartalmakat böngészhet. A tartalmak egyedileg szerkesztett szöveg kép, videó és hanganyagokat tartalmazhat.
A lápi póc (Umbra krameri) a közép‐ és alsó‐ dunai területek őshonos, bennszülött halfaja, amely bár 60 millió éves múlttal bíró faj, az ember képes volt végveszélybe sodorni. A vízrendezési munkálatok nyomán ugyanis, a lápok, mocsarak lecsapolásával a póc elvesztette élőhelyeinek nagy részét és drasztikusan megfogyatkozott.
A Honvédelmi Minisztérium Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálata honlapja 2025-ben - hosszas előkészítés után, újító kezdeményezésként – elindult. Ez a szolgálat a lelkipásztori és a katonai hivatás különleges keresztmetszete, amely önálló egységként évtizedek óta jelen van a honvédségben, hogy lelki támogatást nyújtson.
Több mint egy évvel ezelőtt indította útjára a Tokaj-Hegyalja Egyetem az úgyne-vezett PatakNET-hálózatot. A következő percekben ennek a kezdeményezésnek az eddigi tapasztalatairól, céljáról beszélgetünk Csatlósné Komáromi Katalinnal, az egyetem társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatójával.
A középiskolába jelentkezőknek pontosan január 24-én kell megírniuk a központi írásbeli felvételit. December 1-ig kellett jelentkezniük az írásbelire azoknak, akik olyan középiskolába jelentkeznek, ahol ilyen megméretést szerveznek.
Több mint egy évtizedes előkészítés és kivitelezés után sikeresen újraegyesítették a Böddi-szék csatornával kettévágott medrét. A projektnek köszönhetően a központi meder és az öblözetek ismét összekapcsolódtak, ezáltal az egységes tómeder felülete 180 hektárról mintegy 400 hektárra nőtt.
Készül a gyülekezet karácsony ünnepére a Szatmári Református Egyházmegyében lévő Tisztabereki Református Egyházközségben. Erdőháton ilyenkor szokás hetente a településen meggyújtani egy adventi gyertyát, és természetesen készülni kisebbekkel és nagyobbakkal az egyházi alkalmakra.