Ezen az oldalon tematikus kategóriákba sorolt változó tartalmakat böngészhet. A tartalmak egyedileg szerkesztett szöveg kép, videó és hanganyagokat tartalmazhat.
A vállalat és az oktatási intézmény 2023 óta áll partneri kapcsolatban. A gazdaságtudományi és jogi területekkel indultak el az együttműködések, majd a műszaki, a természettudományi és informatikai területekkel folytatódott a közös munka, most pedig a Bölcsészettudományi Kar, valamint az Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság is csatlakozott.
A Tiszántúli Református Egyházkerület kántorképző tanfolyamai idén kettő plusz egy hetes megosztásban valósulnak meg. Az eddigi háromhetes képzésből két hetet a nyár folyamán tartottak meg- elsősorban a gyakorlati tárgyakra fókuszálva- a fennmaradó egy hetet pedig évközben három részre osztva, hétvégi elméleti tanfolyamok formájában tervezik, ezzel is fenntartva a tanulás folyamatosságát.
A Debreceni Egyetem immár harmadik alkalommal tartotta meg a Compliance Konferenciát, amelyen 250 vállalati vezető, hatósági szereplő vett részt. A vállalati kultúrának ez a szegmense az utóbbi években felértékelődött, ugyanis a jogszabályoknak, az etikai, erkölcsi normáknak való megfelelés különösen fontossá vált a gazdasági szereplők életében.
A Magyar Látszerész Szövetség kezdeményezésének köszönhetően, októberben díjmentesen végzik a látás- és szemüvegellenőrzést a kampányban részt vevő optikák. Szabadi Zsolt, a Magyar Látszerész Szövetség elnöke szerint gyermekeknél és felnőtteknél is legalább évente egyszer érdemes látásellenőrzést végeztetni. Az UV sugárzásra is fontos odafigyelni, mert a szürkehályog kialakulása is eltolódott a harmincéves korosztály felé.
50 évvel ezelőtt, 1975-ben nyilvánította az UNESCO október 1-jét a Zene Világnapjává, Yehudi Menuhin hegedűművész kezdeményezésére. A jubileumi évfordulóról a fehérgyarmati Kölcsey Ferenc Református Általános iskolában is megemlékeztek.
A Nyíregyháza-Városi Református Egyházközség Kálvineum Idősek Otthona 20 éves fennállásáért tartottak hálaadó Istentiszteletet a mögöttünk hagyott hétvégén. Szentiné Bosnyák Zsuzsanna intézményvezető emlékezett vissza a kezdetekre és az elmúlt két évtizedre.