Ezen az oldalon tematikus kategóriákba sorolt változó tartalmakat böngészhet. A tartalmak egyedileg szerkesztett szöveg kép, videó és hanganyagokat tartalmazhat.
Itt működik a Kollégium Általános Iskolája, illetve Gimnáziuma és Diákotthona. Az Országos Mentőszolgálat védjegyét úgy kaphatták meg, hogy egy helyi vállalkozó felajánlott számukra egy félautomata defibrillátort, az intézmények pedagógusai, munkatársai pedig többen vállalták, hogy elvégzik a segítségnyújtáshoz szükséges képzést. Hajdú-Bihar és Debrecen egyébként országosan kiemelkedik, ahol már sok ilyen Élet Mentő Pont működik.
Lelkész öregdiák találkozót szervezett a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem. A rendezvény első napját a szervezők összekötötték a Kutatók éjszakája elnevezésű programmal, amely keretében Újratervezés – A lelkészképzés és a teológia tudományművelés kihívásai címmel tartottak előadást a résztvevőknek.
A fehérgyarmati Kölcsey Ferenc Református Iskolában már hosszas hagyományra tekint vissza az Erdei Iskola, amely eseményen a diákok közelebb kerülnek a természethez, emellett játszva tanulnak meg kapcsolatot és közösséget is építeni.
Egyetemi kitüntetésben részesült Havasi Virág oktató. A Miskolci Egyetem vezető testülete kitüntetésátadó ünnepi szenátusülésen köszönte meg a 2024/25-ös tanévben állami kitüntetést, tudományos, szakmai vagy közéleti díjat elnyert egyetemi oktatók, kutatók és diákok munkáját, és átadták a Miskolci Egyetem Kiemelt Támogatója Díjakat. Ezen az eseményen vehette át Havasi Virág egyetemi docens Miskolci Egyetem Kiváló Kutatója kitüntetést.
A borsod vármegyei Sályon fejlesztések sora valósult meg az elmúlt években. Nemrég adták át a felújított könyvtár épületét, amely közösségi programok megtartására is alkalmas. Programokból, eseményekből sem volt hiány az elmúlt hónapokban a településen.
Különleges harcművészeti bemutatót láthattak az érdeklődők a Felvidék Ház rendezvényén a Miskolci Galériában. A gömörpéterfalvai Dalia Iskola vezetője, Kopecsni Gábor és nyolcéves fia, Sólyom adott ízelítőt a magyar népi és katonai harci testkultúrából.