Ezen az oldalon tematikus kategóriákba sorolt változó tartalmakat böngészhet. A tartalmak egyedileg szerkesztett szöveg kép, videó és hanganyagokat tartalmazhat.
Kelemen Zoltán Tunyogmatolcson él immár nyugdíjasként, szerető családja körében. Egész életén keresztül végig kísérte az éneklés szeretete. Népdalkörökben, zenekarokban mutatta meg a Mindenhatótól kapott tehetségét és tudását.
140 millió forint az összértéke annak a beruházásnak, amelyet Hercegkúton adtak át a közelmúltban. Megújult a település ravatalozója, elkészült a temetőkerítés, valamint felújították a Kossuth utcát, amelyen a helyi középületek többsége található. Mindemellett 175 fát is elültettek a hercegkúti közterületeken.
Stoppal eredet a néhai protestáns gályarabok nyomába Szűcs M. Sándor református utazó, presbiter, vallástanár. Zubogyból indult, Nápolyig ment, azonosított, megtalált és megjelölt olyan helyeket, amiket másoknak még sosem sikerült. Élményeit most könyv formában írta meg. Ennek apropóján beszélgetünk most vele. Vendégünk tehát ezúttal Szűcs M. Sándor református utazó.
A kiadott oklevelek nagy száma miatt idén két diplomaosztó ünnepséget is rendezett a sárospataki központú Tokaj-Hegyalja Egyetem. Először a pedagógiához köthető képzések végzett hallgatói vehették át a végzettséget tanúsító okiratot.
Július 31 és augusztus 2-a között a Magyar Tavak Fesztiválja – Tisza-tavi programja várja a miskolci közönséget is, amely a klasszikus zene rajongóit és az aktív kikapcsolódás szerelmeseit egyaránt megszólítja. A nyitó estén egy különleges zenés gálakoncert várja a közönséget a „Nemzetébresztő – A legnagyobb magyar” történelmi lovas rock-musical világából.
A tematikus vallásturisztikai útvonal bővítésére a Tiszántúli Református Egyházkerület és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület együttműködésével, uniós támogatással megvalósuló projekt teremt lehetőséget.