Ezen az oldalon tematikus kategóriákba sorolt változó tartalmakat böngészhet. A tartalmak egyedileg szerkesztett szöveg kép, videó és hanganyagokat tartalmazhat.
A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar Szociális és Társadalomtudományi Intézete által kezdeményezett felmérés alapján a segítő szakmákban dolgozók nagy része hivatástudatból annak ellenére is a pályán maradnak, hogy az nehéz és küzdelmes vagy éppen alulfizetett. Balla Petra tanársegéddel elemezzük a már elérhető eredményeit, következtetéseit a kutatásuknak.
A Bükk-vidék Geopark az UNESCO Globális Geopark cím elnyerésével 2024. március 27-én hivatalosan is tagjává vált a geoparkok 213 tagot számláló, 48 országot érintő nemzetközi hálózatának, elismerve a Bükk-vidék páratlan geodiverzitását.
A Csokonai Nemzeti Színház Debrecen, a Vojtina Bábszínházzal és a Drámaírói Kerekasztallal közösen immár tizenötödik alkalommal rendezi meg a kortárs magyar dráma ünnepét, a Deszka Fesztivált.
Váradi Zoltán neve ismerősen cseng a debreceniek számára, hiszen szinte egyet jelent a természetbúvárkodás fogalmával, ő maga is így aposztrofálja hivatását. Idén 10 éve már, hogy megnyitotta a Természettárat, azt a gyűjteményes játékos kiállítást, mely elmondása szerint élete egyik nagy álma volt.
A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. jóvoltából mostantól hosszú ideig a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeumában látható Madarász Viktor Kuruc és labanc című festménye.
A szlovákiai magyarság történetének legrosszabb eredményét érte el Forró Krisztián, mint köztársasági elnök-jelölt. A Magyar Szövetség elnökére kevesebb, mint a választók 3 százaléka szavazott, igaz, a 11 indulóból ő kapta a 4. legtöbb voksot.