Ezen az oldalon tematikus kategóriákba sorolt változó tartalmakat böngészhet. A tartalmak egyedileg szerkesztett szöveg kép, videó és hanganyagokat tartalmazhat.
Hamarosan elkezdődik a Templomtér elnevezésű tavaszi rendezvénysorozat a debreceni Kossuth utcai református templomban vagy, ahogy sokan ismerik, a Verestemplomban. A gyülekezet otthonában most először szerveznek ilyen vendégcsalogató komplex programsort, ezzel is kapcsolódva a Tiszántúli Református Egyházkerület erre az évre meghirdetett „Religio et Patria” turisztikai stratégiájához.
Egy négyéves, súlyosan beteg kisfiú gyógykezelésére gyűjtenek adományokat Sátoraljaújhelyen. Beni életét csak egy génterápia mentheti meg, amelyet az Egyesült Államokban végeznek el, és 1,3 milliárd forintba kerül. Egy újhelyi házaspár, akik személyesen is ismerik a szülőket, kampányt indított, amelynek köszönhetően közel 1,6 millió forint gyűlt össze egyetlen nap alatt.
Azok a 14 év alatti tanulók vehetik igénybe a kedvezményt, akik miskolci oktatási intézményben tanulnak. A 14 év alatti tanulók 430 forintos havi bérlettel történő utazására az MVK Zrt. helyi járatain van lehetőség Miskolc közigazgatási határán belül.
A levegőben és vízben található hagyományos biológiai eljárásokkal nem kezelhető szennyező anyagok ártalmatlanításának lehetőségeit vizsgálja Gyulavári Tamás, a Szegedi Tudományegyetem Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszékének tudományos munkatársa.
A Mozdulj Debrecen! mozgalom egyre kiterjedtebb. Az egészséges életmódot, sportot népszerűsítő, a különböző korosztályokat megszólító komplex városi program helyszínei közé csak az elmúlt hetekben három új iskola csatlakozott. Mindez az ez évtől meghirdetett Suliprogram sikerét is jelzi.