Ezen az oldalon tematikus kategóriákba sorolt változó tartalmakat böngészhet. A tartalmak egyedileg szerkesztett szöveg kép, videó és hanganyagokat tartalmazhat.
Sikeres, dolgos, munkás évet tudhat maga mögött a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség. A testület minden feladatot ellátott, amit az élet hozott. Dicsérendő - mondta Csóra György elnök -, hogy gyarapodott a tagságuk.
A miskolci adventi villamos ismét Európa legszebbje lett. Immár 7. éve szavaztatta meg a cseh MHD86 nevű portál Európa legszebb adventi villamosát. Ahogy az előző években, a díjat most is a miskolci szerelvény nyerte el, maga mögé utasítva 8 ország 27 ünnepi járművét, többek között Belgium, Csehország, Szlovákia, Ausztria, Lengyelország, Németország és Horvátország adventi, karácsonyi villamosait. Gadnai-Bodnár Évát, az MVK Zrt. operatív igazgatóját kérdezzük a részletekről.
Több, mint 220 tanulót várnak január 20-án a központi írásbeli felvételire a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthonba. Az írásbelit követő szóbeli felvételi vizsgára és elbeszélgetésre március 9-én, szombaton kerül sor, a képzéseknek megfelelően. A részletekről Ábrám Tibor az intézmény igazgatója számolt be rádiónknak.
A tarpai legek templomát mutatjuk be Önöknek Németh Péter, ott szolgáló lelkipásztor segítségével. A több ütemben zajló felújításról, a földön épülő toronyról és különleges, középkori ékességeiről hallhatunk részleteket.
A következő 7 éves Európai Uniós költségvetési ciklusban - mint az előzőben is - több, mint 150 milliárd forint áll rendelkezésére szabolcs vármegyének, hogy fejlessze településeit.
A március elsején kezdődő országos kampányt a Gazdaságfejlesztési Minisztérium hívta életre– hangsúlyozta rádiónknak Cidor Mihály a nyíregyházi biztosítási alkusz cég vezetője. Eddig a lakásbiztosítások megkötésénél az ügyfelek zömmel a személyes értékesítést, a biztosítók irodáit és a tanácsadói csatornákat részesítették előnyben. A Biztosítási Elemző Központ felmérései alapján akár félmillió lakásbiztosítást is újraköthetnek az ügyfelek a március 1-jétől március 31-ig tartó időszakban.