Ezen az oldalon tematikus kategóriákba sorolt változó tartalmakat böngészhet. A tartalmak egyedileg szerkesztett szöveg kép, videó és hanganyagokat tartalmazhat.
A Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság, a Miskolci Egyetem és a Tokaj-Hegyalja Egyetem közösen szervezi meg augusztus 24-e és 29-e között a Miskolci Egyetemen, valamint a sárospataki Tokaj-Hegyalja Egyetemen a kilencedik Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust, amely központi témája ezúttal „Az önismeret forrásai – a magyarságkép változásai”.
Posta, földhivatal, adóhatóság, nyíregyházi református gyülekezet, énekkari szolgálat. De hogy hogyan vezetett az út idáig, arról ismét egy imanapi résztvevőt kérdezünk.
A helyi hívők és a meghívott vendégek vasárnap délelőtt gyűltek össze, hogy egy ünnepi hálaadó istentiszteleten, valamint az új Imaösvény megáldásával adjanak hálát a munkálatok sikeres lezárásáért.
Rendhagyó ének-zene órát rendeztek a fehérgyarmati Kölcsey Ferenc Református Általános Iskola művészeti szaktantermében. Az ötödikeseket Koi Gergő, mint a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium trombitatanára fogadta, aki a fúvós hangszereket mutatta be a diákoknak. A gyerekek érdeklődve fogadták az elismert zeneművészt, akinek kérdéseket tehettek fel, sőt, az általa hozott hangszereket is megtekinthették. A foglalkozást az iskola ének-zene tanára, Jócsák Julianna szervezte azért, hogy a diákokkal különleges hangszereket és dallamokat ismertessen meg.
A következő percekben az ötödik parancsolat református hitvallás szerinti magyarázatát hallják Dezső Attila sátoraljaújhelyi református lelkipásztortól.
Közigazgatás, közhivatalok, pénzügy, könyvelés – az ezeken a területeken dolgozókért, vagy innen nyugdíjazottakért és az idetartókért imádkoztak a Nyíregyháza-Városi Református Egyházközségben a mögöttünk hagyott vasárnap. A különböző területek képviselői is elmondtak egy-egy imát az úr asztalánál állva és ez a vasárnapi mindhárom istentiszteleten megtörtént. Ezt követően kértünk mikrofon elé az említett területek képviselői közül egyet-egyet. Most az államigazgatásban dolgozó egyik képviselőt hallják.