Ezen az oldalon tematikus kategóriákba sorolt változó tartalmakat böngészhet. A tartalmak egyedileg szerkesztett szöveg kép, videó és hanganyagokat tartalmazhat.
A Magyar Vöröskereszt idén is díjak átadásával ünnepelte a Vöröskereszt és Vörösfélhold Világnapját. A Magyar Nemzeti Múzeumban tartott rendezvényen a karitatív szervezet az elismerések átadásával köszönte meg a munkatársak, önkéntesek és támogatók kiemelkedő tevékenységét. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye több elhivatott munkatársa és önkéntese is rangos díjban részesült.
A Filharmónia Magyarország nagyszabású zenei program keretében népszerűsíti az orgonát, mint hangszert az „Orgonák éjszakáján”, melyhez országszerte 100 koncert kapcsolódik május 23-án. Idén pályázatot hírdettek orgonamű írására, hogy erre a napra méltó kortárs darab szülessen.
A Nyírmártonfalvi Református Egyházközség lelkipásztorát beiktatták hivatalába. Nagy Norbert Adrián 5 éve szolgál a gyülekezetben, melyet körülbelül 70 taggal vett át. Helyben lakó lelkipásztor utoljára 2016-ban volt a településen. Mára 200 névnél is több szerepel a választói névjegyzékben. Megújultak a helyi református épületek és igyekeznek az újonnan beköltöző családokat is elérni.
Helyi kincsként került be idén a települési értéktárba a Nyíregyházi Tánctanoda, amely több mint egy évtizede meghatározó szerepet tölt be a város kulturális és közösségi életében. Az Égigérő Kulturális Egyesület gondozásában működő intézmény kiemelt figyelmet fordít az utánpótlás-nevelésre és a tehetséggondozásra. Az elismerés részleteiről Antal Rolandot, a civil szervezet és a tánctanoda vezetőjét kérdeztük.
Úgynevezett fitoplazma szemináriumot szervezett a Tokaj-Hegyalja Egyetem Sárospatakon. A rendezvény középpontjában a szőlészet egyik legaktuálisabb kihívása, az aranyszínű sárgaság és a fitoplazma-fertőzések álltak. A kétnapos szakmai program során hazai és nemzetközi kutatók, szakemberek osztották meg legfrissebb kutatási eredményeiket, gyakorlati tapasztalataikat és innovatív megoldási javaslataikat.
Azt szeretnék, hogy kicsendüljön az evangélium a templomuk falán túlra is – mondja Szabó János Bence kisteleki református lelkész. A Csongrádi Református Egyházmegyéhez tartozó gyülekezet a megye legfiatalabb közössége: két éve kezdődött el az a jog folyamat, amely révén egyházjogi értelemben önállóak lettek, vagyis különváltak az újszegedi reformátusoktól.