Ezen az oldalon tematikus kategóriákba sorolt változó tartalmakat böngészhet. A tartalmak egyedileg szerkesztett szöveg kép, videó és hanganyagokat tartalmazhat.
A vakok és gyengénlátók sakkcsapat-világbajnokságát Montenegró egyik tengerparti kisvárosában, Petrovacban rendezték, ahol 21 ország válogatottja mérte össze erejét. Magyarországot a Zámbó Zoltán, Csúri Szilveszter, Élő István, Szilágyi Sámuel és Vilics Hanna összeállítású csapat képviselte.
Minden év májusában a Magyarhoni Földtani Társulat és a Miskolci Egyetem főszervezésében megrendezésre kerül az Országos Középiskolai Földtudományi Diákkonferencia, ahol az ország legtehetségesebb középiskolás diákjai gyűlnek össze, hogy bemutassák kutatási eredményeiket és megosszák egymással szenvedélyüket a földtudományok iránt.
Habarics Béla a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre, tájegységvezető és őrszolgálatvezető helyettese, természetvédő a Nyírség-Bereg Tájegység vezetését végzi, kollégáival közösen Legfontosabb célja, hogy az itt lévő élővilág sokszínűségének bemutassa és megismertesse másokkal is, valamint szeretné, ha az értékes élőhelyek megőrzése és a tudományos ismeretterjesztése szintén hangsúlyos szerepet kapna munkája során.
Szabolcs vármegye egyik első gimnáziumaként a nyíregyházi evangélikus gyülekezet hozta létre 1806-ban, azzal a céllal, hogy a diákokat keresztyén életre, jó erkölcsre, a mindenkori tudomány színvonalának megfelelően neveljék. Az oktatási intézmény múltjáról, értékéről és közösségformáló szerepéről Homoródi Antalné igazgató-helyettes nyilatkozott az Európa Rádiónak.
Minden eddiginél eredményesebben szerepelt a Miskolci Egyetem a 2026-os MEFOB FESZT-en. Közel 80 hallgató képviselte az intézményt Gödöllőn. A Miskolci Egyetem hallgatói hat sportágban, röplabdában, kosárlabdában, atlétikában, asztaliteniszben, sakkban és vízilabdában álltak rajthoz, és szinte mindenhol sikert arattak. Az ország legnagyobb egyetemi sportfesztiválján a miskolci csapat nemcsak létszámban, hanem teljesítményben is kiemelkedett.
Akciónapot szerveztek a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem Szociális Munka Szak alapképzésének azon harmadéves hallgatói, akik a „szociális munka a kapcsolati erőszak áldozataival” elnevezésű specializációt választották. Ez a képzési terület egy régen ismert, de kevésbé felismerhető és nehezen megoldható problémakörre igyekszik szakértői választ adni.