Ezen az oldalon tematikus kategóriákba sorolt változó tartalmakat böngészhet. A tartalmak egyedileg szerkesztett szöveg kép, videó és hanganyagokat tartalmazhat.
A Tiszáninneni Református Egyházkerület az elmúlt héten, szombaton tartotta hagyományos lelkész-presbiteri konferenciáját Miskolcon a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon tornatermében.
A bőrrák és a tüdőrák növekedését gátolta, mellráknál pedig teljes gyógyulást ért el magyar kutatók gyógyszerkísérlete, amelyet egyelőre egereken végeztek. A HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont és az Eötvös Loránd Tudományegyetem közös fejlesztése új korszakot nyithat az antitumor terápiák történetében.
Megemlékezésből, ünnepből és fejlesztésből is jutott az elmúlt napokban a sátoraljaújhelyieknek. Ezeket foglaljuk össze a következő percekben Nyiri Péter alpolgármesterrel.
A Nyírség-Szatmár-Bereg Tájvédelmi Körzetben idén is sikeres volt a Cégénydányádi-park Természetvédelmi Területén október elején megrendezett Európai Madármegfigyelő Nap. A látogatók számos programban vehették részt, amely közül a legnépszerűbb a madárgyűrűzés volt.
Halmi István a HunGarian Caravan elnevezésű csapat vezetője társával, Garamvölgyi Zoltánnal vág majd neki a kilencezer kilométeres útnak. A rally január 23-án startol. Az útvonal feszített tempójú, szabadon választható európai etappal kezdődik.