2015 óta november 15-én, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének és halálának napján ünnepeljük a Magyar Szórvány Napját. Ezen a napon emlékezünk a szórványban élőkre, arra, hogy mit jelenthet egy olyan országban magyarnak lenni, magyarul beszélni, ahol a kisebbséghez tartoznak.
2020-11-12 |
Hetven éve, 1949-ben alakult meg Ausztráliában, Melbourne-ben az első magyar református gyülekezet. A jubileumot nagyszabású programsorozattal ünnepelték, ahol a földrajzilag nagyon kiterjedt, négy központtal működő Ausztráliai Magyar Református Egyház közösségeinek vezetői mellett az anyaországból is voltak meghívott vendégek. Az ünnepi istentiszteleten Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét.
2019-11-21 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt