A Szólj be a papnak! rendezvénysorozat egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A szervezők idén 24 alkalmat tartottak Debrecenben, Budapesten, más városokban, illetve fesztiválokon. Ez azt jelenti, hogy havonta 2 alkalommal jelentek meg az ország különböző pontjain. A 6 évvel ezelőtt elindított programsorozat mára több településen, sőt a határon túl is jelen van. Papp Beatrix kolléganőnk egyfajta évértékelő beszélgetést készített.
2023-12-28 |
Az ünnepi istentiszteletet közgyűlés előzte meg, ahol bemutatták a lelkészszentelésre jelentkezett hat lelkipásztort, majd ezt követően a közgyűlés alkotó tagjai egyhangúlag szavaztak a szentelésre jelentkezők kérelmének elfogadásáról és átadták az önálló gyülekezeti szolgálatra feljogosító okleveleiket.
2023-11-21 |
Lakatos Tamás fiatal református lelkipásztor szeptember elsejétől szolgál Encsencs községben. Az elmúlt két hónapban azonban olyan események, találkozások, utazások résztvevője lett, amely révén lassan kibontakozhat számára a nyírségi református egyházközség múltja.
2023-11-03 |
Tabuk a szószéken - ez lesz a témája egy novemberi lelkésztovábbképzésnek. A cél az hogy az itt résztvevő lelkészek merjenek beszélni a szószéken akár pénzről, szexualitásról, politikáról vagy a világban tapasztalt tragédiákról is. Literáty Zoltán a lelkésztovábbképzés szervezője, a budapesti teológia dékánja, érdligeti református lelkész a vendégünk, akivel átbeszéljük, miért van egyáltalán szüksége a lelkészeknek továbbképzésre, és hogy mi a helye ezeknek az érzékeny témáknak a szószéken.
2023-09-13 |
Farmeros lelkészek találkozója címmel szerveztek előadást idén a Panyola Feszten. A református templomban megtartott alkalomhoz több református lelkipásztor csatlakozott. A rendezvény koordinátora a nyíregyházi születésű Didi Xénia volt, aki negyedik éve szolgál a református egyházközség lelkipásztoraként Panyolán.
2023-08-22 |
Ünnepi istentisztelet keretében iktatták be hivatalába Szalay László Pált, az Edelény-Belvárosi Református Egyházközség lelkészét, aki feleségével, Szalay Ibolyával korábban Telkibányán szolgált.
2023-08-17 |
Nyolc évig szolgált a Nyírségi Egyházmegyéhez tartozó encsencsi református egyházközségben Fekete Lajos Péter, aki most családjával Vámospércsre költözött, ott folytatja lelkészi hivatásának gyakorlását. Ennek apropóján kérdeztük Dr. Gaál Sándort a Nyírségi Egyházmegye esperesét a lelkészválasztásról, a lelkészi állások betöltésének módjáról.
0:00
0:00
2023-07-07 |
Az Országos Református Cigánymisszió a lelkipásztori hivatás évéhez kapcsolódóan rajzpályázatot hirdetett „Az én lelkipásztorom”- címmel. A feladat, hogy úgy jelenítsék meg a lelkészüket, ahogyan ők látják. A rajzokat két korcsoportban lehet beküldeni augusztus 10-ig és augusztus 24-én már át is vehetik elismeréseiket a díjazottak. Ignácz Andrea szociológust, a Cigánymisszió munkatársát, a HEKS által támogatott gyülekezeti programok koordinátorát hallják.
0:00
0:00
2023-06-27 |
Répási István több mint két évtizeden át szolgált Körösszakál és Magyarhomorog gyülekezeteiben, innen érkezett múlt év nyarán a Nagykunsági Református Egyházmegyéhez tartozó, amúgy katolikus többségű kisvárosba. Egyházközségében új kihívások várnak rá, igyekszik erősíteni a református közösséget és jelenlétet, új alkalmakkal megszólítani a híveket, emellett vallástanárként is folytatja tevékenységét.
2023-04-26 |
A településen 1991-ben határozták el, hogy Református templomot szeretnének építeni és még ebben az évben le is tették a templom alapkövét, majd az épület és a torony falait is felhúzták.  Ez után néhány évig szüneteltek a munkálatok.  1993- ban szorványgyülekezetből missziói gyülekezetté alakult az egyházközség, így a saját kezébe vehette temploma további sorsát.
2023-04-26 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt