A tavalyinál sikeresebb felvételi és pótfelvételi után szép létszámú új hallgatóval tudja kezdeni az új tanévet a Debreceni Református Hittudományi Egyetem. Ez részben a felvételi szabályok változásának, de az intézmény aktív népszerűsítő munkájának is köszönhető.
0:00
0:00
2023-08-31 |
Elkezdődött a Debreceni Egyetem gólyatábora. Ezúttal kétezernél is több leendő elsős vesz részt az évindító eseményen. A táborozáson mind a tizenhárom kar képviselteti magát. A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata idén két turnusban látja vendégül a jelentkezőket, a karokat két részre osztva.
0:00
0:00
Megnyitotta kapuit a 32. Farmer Expo mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítás és vásár Debrecenben. A Debreceni Egyetem Böszörményi úti Agrár Campusán augusztus 17 és 20-a között 280 kiállító 30 ezer látogatót vár.
A Közös Ügyünk az Állatvédelem állatvédelmi ösztöndíjprogramjának I. üteme az idén másodjára induló, 2 féléves állatvédelmi szakjogászképzésben és az először meghirdetett, ugyancsak 2 féléves jogi szakokleveles állatvédelmi szakemberképzésben 5-5 hallgató tandíját állja.
2023-08-16 |
A Miskolci Egyetemre 3644 jelentkező nyert felvételt a 2023. évi általános felvételi eljárásban. Közülük 2778 fő magyar állami ösztöndíjas, 866 fő pedig önköltséges képzésen kezdhetik meg tanulmányaikat. Az Állam- és Jogtudományi Karon markánsan emelkedett a felvettek száma a 2023. évi felvételi eljárásban 624 főt vettek fel.
2023-08-09 |
A hitéleti képzésekre egyre többen jelentkeznek. A nem hitéleti képzés mélypontja a tavalyi évben volt, most két és félszeresére emelkedett ahhoz képest a felvett diákok száma. Ezután várható a pótfelvételi eljárás.
2023-08-07 |
Nyári tábort tartottak középiskolásoknak a Miskolci Egyetem Anyag- és Vegyészmérnöki Karán. Két tematika közül választhattak a diákok.
2023-08-02 |
Oktatási licencszerződést írt alá a Miskolci Egyetem a cambridge-i központú AVEVA céggel, amely a világ élvonalába tartozó létesítménytervező rendszert biztosít az ipari digitalizációt célzó új és megújuló képzésekhez. Az együttműködés keretében ipari beruházási szakmérnök/szakember szakirányú továbbképzést indítottak az intézményben. „Soha nem látott mértékű és magas piaci értékű tervezőszoftver került ezáltal a Miskolci Egyetem oktatási portfóliójába” – így fogalmazott Prof. Dr. Siménfalvi Zoltán, a Gépészmérnöki és Informatikai Kar dékánja.
2023-08-01 |
Egy híján ötszáz hallgató nyert felvételt a sárospataki központú Tokaj-Hegyalja Egyetem képzéseire a 2023-24-es tanév felsőoktatási felvételi eljárása során. A pótfelvételin még ehhez képest is legalább tíz százalékos növekedésre számít az intézmény.
2023-07-31 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt