Második alkalommal rendezett az elsőéveseknek a miskolci egyetemista életet átfogóan bemutató tájékoztató programot a Miskolci Egyetem. Az Intro Napon a hallgatói jogok és tanulmányi kötelezettségek mellett hangsúlyosan esett szó a mindennapi diákéletet támogató szolgáltatásokról, közösségi, kulturális, szabadidős és sport lehetőségekről.
2024-09-09 |
A Debreceni Szakképzési Centrum 11 intézményében is elkezdődött az új tanév. 19 ágazatban összesen 68 szakmát tanulhatnak itt a diákok, középiskolás korúak és felnőttek egyaránt. 1750 új tanuló került be most a DSZC iskola-hálózatába 9. és 13. osztályban, a létszám jelenleg nappali rendszerben több mint 8500 fő.
0:00
0:00
2024-09-06 |
Évről évre augusztus utolsó hetében rendezik meg a campus területén a Gólyatábort vagy, ahogy a hagyományok által hívjuk bALEK7-et. A többi egyetem gólya táborával ellentétben, a Miskolci Egyetem rendezvényének alapjai egészen a 18. századig nyúlnak vissza. Számos program, kirándulás, vetélkedő könnyíti meg a felsőbb évesek és a gólyák egymás megismerését. A bALEK7-en képet kaphatnak az egyetemről, annak történetéről, az igazi miskolci egyetemi életérzésről.
2024-09-04 |
Megnyitotta kapuit a 33. FarmerExpó Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítás és a 19. Hortico Zöldség-Gyümölcs Kertészeti Szakkiállítás a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campuszán. Magyarország egyik legjelentősebb agrár-seregszemléje tükre a hazai agrárágazatnak-mondta köszöntőjében Vaszkó László vásárigazgató.
0:00
0:00
A Debreceni Szakképzési Centrum még nyár végén is fogadja a jelentkezőket a felnőttek számára meghirdetett képzésekre. A kilencedikeseknek szóló nappali rendszerű iskolai képzésen túl több más formában lehet szakmát tanulni a DSZC iskoláiban.
2024-08-30 |
Kicserélték a nyílászárókat, felújították valamennyi vizesblokkot, modern konyhákat alakítottak ki, új burkolatokat kapott az épület, átalakították a szobákat, energiatakarékos világítást építettek ki, kicserélték a radiátorokat és modernizálták a védelmi berendezéseket is. A részletekről Kónya Attila kollégium referens számol be.
2024-08-28 |
Középiskolások érkeztek az ország minden pontjáról, harmincnál is többen a Debreceni Egyetem idei Sántha Kálmán Szakkollégiuma Nyári Tudományos Táborába. A fiatalok a tudományos munka mellett szabadidős programokba is bekapcsolódhatnak.
A Debreceni Szakképzési Centrum Irinyi János Technikumának egyébként is szerteágazó kínálata az új tanévre tovább bővül. A képzés egy speciális területen indul el: nappali rendszerben rendészeti technikusnak és rendészeti őrnek lehet tanulni. Az utóbbi időben nagy igény jelentkezett erre a munkaerőpiacon, és a diákok részéről is élénk volt az érdeklődés.
2024-08-23 |
A Debreceni Szakképzési Centrum még ilyenkor augusztusban is várja a jelentkezőket különböző felnőtteknek szóló képzéseire. Több formában lehet szakmát, végzettséget szerezni a DSZC iskoláiban. Ezek a lehetőségek akár azoknak is jó alternatívát jelenthetnek, akik egyetemen szerettek volna továbbtanulni, de nem jutottak be a kiszemelt szakra.
2024-08-16 |
Debrecenben a gazdasági élet nagy léptékű, folyamatos fejlődésével együtt jár a folyamatos építkezés is. Ezért minden olyan szakemberre szükség van, aki ezen a területen dolgozik.
0:00
0:00
2024-08-09 |
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt