1960-ban és 1976-ban régészek már feltárták az ismert sírokat, most azonban, készülve a csata 500 éves évfordulójára, a szakemberek azt gondolták, alaposabb vizsgálatnak vethetik alá a csontokat. Végezhetnek rajtuk például genetikai vizsgálatot, amelyből kiderülne az elhunyt katonák származása, kora, és hogy milyen sérülésbe haltak bele. A régészeti munkát követően a csontokat visszatemetnék a földbe, egy keresztyén temetési szertartás keretében.
2020-08-27 |
A Kende-család tagjai a középkori szatmári vármegye jelentős alakjai voltak, földi maradványaikat a túristvándi templomkertben helyezik végső nyugalomra július 19-én. 1991-ben a túristvándi református templomban gombásodás miatt talajcserét végeztek a munkások, akik akkor találtak rá a templom közepén elásott kilenc sírra, amelyek feltehetőleg a 17. századból származnak.
2020-07-19 |
Avar kori fülkesírokat találtak egy szegedi családi ház építkezése kapcsán a Móra Ferenc Múzeum régészei. A sírokban állati és emberi csontvázak mellett különböző szíjvégekre, veretekre is bukkantak. Ezen a területen az 1930-as években már maga Móra Ferenc is végzett feltárásokat.
2019-07-15 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt