Minden eddiginél nagyobb szükség van az összefogásra, ezért a Baptista Szeretetszolgálat a jelenlegi pandémiás helyzetben is elindította karácsonyi adománygyűjtő kampányát, a 17. Országos Cipősdoboz Akciót. Van még néhány nap, amíg eljuttathatják felajánlásaikat, adományaikat azok, akik szeretnék. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 3 helyszínen, ezen belül Miskolcon két helyen lehet leadni a becsomagolt ajándékokat. Az akció részleteiről Gaál Dáviddal, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.
2020-12-16 |
A segélyszervezet a Szeretetdoboz élelmiszergyűjtő akció mellett idén már második alkalommal indította el a Szeretetdoboz Kívánságlista programját is, amelyben november 30-ig teljesíthetik a gyermekek álmait ad adományozók. A részletekről Lucski Zsófiát, a Magyar Református Szeretetszolgálat sajtóreferensét kérdeztük
2020-11-12 |
Ezen a héten tartják a házasság hetét, melyet 2008-tól összefogásban szervezik a keresztény egyházak és civil szervezetek, hogy felhívják a figyelmet a házasság, a család értékeire. Ebből az alkalomból Nagy Gyuláné Juci nénivel beszélgettünk. Szerinte a jó házasság titka a türelem, a bizalom, az alkalmazkodás, a szeretet.
0:00
0:00
2020-02-14 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt