A Budapesti Corvinus Egyetem Bosnyák János Nemzeti Emlékversenyén első helyezést ért el a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának Pénzügyi és Számviteli szakos hallgatókból álló csapata. A négy fős csapat harmad éves hallgatókból állt, akik a nemzetközi verseny feladatait magas színvonalon teljesítették.
Kis- és középvállalatokkal kötött együttműködési megállapodást a Debreceni Egyetem. A Mechatronikai és Villamosmérnöki Intézet az Infoware Zrt-vel és a Trigon Elektronika Fejlesztő és Szolgáltató Kft-vel közös kutatásokat, fejlesztéseket tervez, a cégek munkatársai szeptembertől oktatnak az egyetemen, a vállalkozások pedig gyakorlóhelyet biztosítanak a hallgatók számára.
Adatvédelemről másképpen címmel szervezett a Debreceni Egyetem Adatbiztonsági Központja előadást az egyetemi hallgatók és középiskolás diákok számára. A kerekasztal beszélgetés során, amelyen szakértők és a Tankcsapda zenekar tagjai vettek részt, ismertették meg mindennapi példákon keresztül a GDPR adatvédelmi rendeletet, a személyes adatokra vonatkozó jogszabályokat és az adatvédelem lépcsőfokait.
A Táplálkozástudományi Szakemberek I. Országos Konferenciáját rendezték meg a Debreceni Egyetemen. A tanácskozásra a házigazda intézmény kutatói és táplálkozástudományi mesterképzésben részt vevő hallgatói mellett többek között az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóságtól, a Semmelweis Egyetemről, a Budapesti Gazdasági Egyetemről és a Pécsi Tudományegyetemről is érkeztek szakértők.
Világszínvonalú műtői monitort fejlesztett ki a Debreceni Egyetem Klinikai Központ és a világhírű Mayo Klinika közreműködésével egy svéd cég. A Senzime műszere pontosan jelzi, hogy mikor képes a beteg az altatást követően újra önállóan lélegezni. Használatával jelentősen növelhető a betegbiztonság.
Ipari körülmények között tanulhatják meg a programozható logikai vezérlők használatát a Debreceni Egyetem villamosmérnök szakos hallgatói. A labor átadójára február 21-én került sor a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karán.