A hétvégén rendezték meg a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítás és Vásárt. A rendezvénynek szokás szerint a Debreceni Egyetem Böszörmény úti agárcampusa adott helyet. Három nap alatt 17ezer négyzetméteren 340 kiállítóval, sokféle programmal, állat- és gépbemutatókkal, előadásokkal, fórumokkal várták az érdeklődőket. Az aszály volt az egyik fő téma.
A hagyományokhoz híven Tunyogmatolcs Község Önkormányzata augusztus 20-án rendezte meg a népszerű Szamosparti Találkozóját, amely szatmári rendezvényre a térség több polgármestere is ellátogatott. Vitéz Erdei József, Tiborszállás polgármestere is fontosnak tartotta, hogy részt vegyen ezen az ünnepségen, sőt, az előadóművészi tehetségéről is elismert községi vezető azt szintén elsődlegesnek tartja, hogy a települések a hagyományaikat megőrizzék és továbbadják az utókor számára.
2026-08-30 |
Miskolcon, illetve Sárospatakon rendezték meg a IX. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust augusztus végén. A Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság, a Miskolci Egyetem és a Tokaj-Hegyalja Egyetem társszervezésében megvalósuló, 1981 óta ötévente rendezett eseményt Az önismeret forrásai – a magyarságkép változásai – címmel hirdették meg.
2026-08-28 |
Lelkipásztorok és családjuk találkozóját rendezték augusztus 25-én Mályiban, a Mécses központban.
2026-08-28 |
A Szatmár Banda egy 2023-ban alakult mátészalkai népzenei együttes, amelyet fiatal, tehetséges zenészek alkotnak. Céljuk a magyar népzenei hagyományok őrzése, ápolása és továbbadása a jövő generációi számára. Elsősorban tradicionális magyar népzenét, cigányzenét, valamint egyedi népzenei feldolgozásokat játszanak a tagok. Tevékenységük szorosan kapcsolódik a Szatmári Néphagyományokért Egyesülethez.
0:00
0:00
2026-08-27 |
Négy nap alatt csaknem egy tonna hulladéktól tisztították meg a Tolcsva-patak 4,6 kilométeres szakaszát a helyi önkéntesek. A Tolcsva-patak Clean Up akciót a PET Kupa szakmai és logisztikai segítsége tette lehetővé. A kezdeményezés legfontosabb eredménye a szervezők szerint azonban talán nem is a az összegyűjtött hulladék mennyisége, hanem az, hogy a helyiek maguk álltak a patak megtisztításának élére.
2026-08-27 |
Zenei utazás a mesék és a táncok világában. Ezzel a címmel adott koncertet a Zempléni Fesztiválon Gáspárné Dr. Tóth Marica és Nagy Enikő. A négykezes zongorahangverseny műsora igazi zenei tűzijáték volt, amely a bécsi klasszikától a francia impresszionizmusig kalauzolta a hallgatóságot.
2026-08-27 |
90 éves a Sajóecsegi Református templom orgonája. A Sajóecsegi Református Gyülekezet rendhagyó ünnepi alkalomra készült. Kilencven évvel ezelőtt, a templomi orgona használatbavételekor az akkori lelkipásztor, Bikkszögi Lőkös Sándor fiai orgonamuzsikával és hegedűszólóval gazdagították az istentiszteletet.
2026-08-27 |
Az elmúlt másfél évtizedben összesen 20.000 gyermeket támogató ”Iskolakezdés együtt!” segélyakcióját kibővítve, idei kampányában a rászoruló gyerekek számára egész tanévben nyújtott kapaszkodók biztosítására indít pénzadománygyűjtést az Ökumenikus Segélyszervezet.
2026-08-26 |
A Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság, a Miskolci Egyetem és a Tokaj-Hegyalja Egyetem közösen szervezi meg augusztus 24-e és 29-e között a Miskolci Egyetemen, valamint a sárospataki Tokaj-Hegyalja Egyetemen a kilencedik Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust, amely központi témája „Az önismeret forrásai – a magyarságkép változásai”.
2026-08-25 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola