A versenyt augusztus 7-9. között a Lillafüredi Libegőparkban tartották. Az eseményen több mint 120 versenyző állt rajthoz több kategóriára elosztva. A szervezők a Lillafüredi Libegőparkban fantasztikus környezetben várták a versenyzőket. Az idei pálya lett a legnehezebb a versenyzők elmondása szerint, de még így is születtek rekordok. A versenyt Király Ármin főszervező értékelte.
2026-08-19 |
A református közösség számos programot szervez egy éven belül, amely események már hagyományként köszönnek vissza az itt élők életében. A gyülekezet különös figyelmet fordít az ifjúságra. Az idősebbek pedig örömmel adják át tapasztalatukat és tudásukat az utánuk jövőknek.
2026-08-19 |
A Zempléni Fesztiválnak már az első napja is nagyon mozgalmas volt. Sárospatakon a nyitókoncertet megelőzően például két kiállítást is megnyitottak: a sárospataki születésű, nemzetközi hírű festőművész, Urbán György tárlatmegnyitója mellett a Textil+ kiállítás is megnyílt.
2026-08-19 |
A következő percekben a hatodik parancsolat magyarázatát hallják az etika és a társadalmi kérdések tükrében.
2026-08-19 |
„Kerámiai különlegességek a 100 éve alapított Pataki Kerámiagyárból” – ezzel a címmel nyitotta meg legújabb helytörténeti időszaki kiállítását a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma Sárospatakon a Zempléni Fesztivál nulladik napján.
2026-08-18 |
A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nagyaron álló Luby Kastély 1878–1879-ben épült. Luby Géza emeltette klasszicista és eklektikus stílusban, fiatal menyasszonya, Okolicsányi Margit számára. Ebben a kastélyban születtek meg Luby Géza Okolicsányi Margittal kötött házasságából származó gyermekei, köztük Luby Margit néprajzi gyűjtő és etnográfiai művek szerzője, valamint ifjabb Luby Géza, aki a XX. század elején anyagi okokból eladott kastélyt és birtokot 1936-ban visszavásárolta.
2026-08-18 |
Idén is tábort tartott csángók gyerekeknek a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Karának csapata, köztük oktatók, jelenlegi és volt hallgatók. A csángóföldi gyerekeknek jutalom volt, hogy részt vehetettek a táborban, hiszen a tanév során részt vettek a magyar óvodai vagy iskolai foglalkozásokon.
2026-08-18 |
Tizenkét falu, tizennégy csoda - Nyitott Porta Napok Szatmár-Beregben 2026. augusztus 22-én, szombaton.
0:00
0:00
2026-08-17 |
„Arcodat keresem”- címmel nyílik új kiállítás augusztus 17-én a Debreceni Református Egyetemi Templomban. A kulturális központként is funkcionáló épületben ezúttal Olasz Ferenc fotográfus munkásságát ismerhetik meg a látogatók. Fényképein Krisztus-arcokat örökített meg, templomi freskókról, útszéli keresztekről. A szeptember 4-éig látható tárlat egyfajta imasétaként is végigjárható, alkalmat adva az elcsendesülésre.
0:00
0:00
2026-08-17 |
A tanulók ezen a keddi napon aktívan vettek részt dr. habil Zsoldos Ildikó, a Nyíregyházi Egyetem Történettudományi Intézete igazgatójának előadásán, aki a szatmári nemesi családok, köztük kiemelten a Luby és Vécsey család elmúlt századokban betöltött szerepét mutatta be. A rendhagyó történelemórát követően a Nyíregyházi Egyetem Történettudományi és Filozófia Intézet egyetemi docensét és intézetigazgatóját az előadás témájáról, valamint a most zajló egyetemi képzésről kérdeztük.
2026-08-17 |
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt