Tovább bővül és fejlődik a Középkori Templomok Útja, ami az egyik legjelentősebb egyháztörténeti, építészeti, turisztikai érték a Tiszántúli Református Egyházkerület területén. Ebben érintett a határon túli partner, a Királyhágómelléki Egyházkerület is.
2025-03-10 |
Közösségi faültetést szerveztek a Nemzeti Faültetés Napja alkalmából Cigándon. Ezúttal közel 600 facsemetével gazdagodott az úgynevezett Gődény nevű terület töltés felőli oldala – közölte rádiónkkal Körmöndi Barnabás térségfejlesztési munkatárs.
2025-03-10 |
A Kisvárdai Szakképző Centrumhoz tartozó fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola vezetősége fontosnak tartja, hogy diákjai részt vegyenek az ismert Erasmus + programban. Az első projektben Németországba utaztak a diákok, ahol szakmai gyakorlatukat teljesítették. Jelenleg a második program zajlik. Fülesdi Henrietta nevelésért és oktatásért felelős igazgatóhelyettessel beszélgetünk.
2025-03-10 |
Március első hétvégéjén újra megrendezték – immár kilencedik alkalommal - a Fülöpről, a különc gólyáról elnevezett télbúcsúztató futóversenyt Bodrogkeresztúron. Az öt kilométeres távot idén is sokan teljesítették. A legtöbb nevező Szabolcs –Szatmár-Bereg Vármegyéből érkezett.
2025-03-07 |
A mesterséges intelligenciáról rendeztek szakmai tanácskozást a Debreceni Egyetemen az Informatikai Kar, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szakemberei.
A VII. Kassa-Miskolc Ultramarathon nemzetközi futóversenyt április 5-én rendezik meg. A részvételi csúcsot hozó erőpróbára március 23-ig, egyéni, páros, 5 és 10 tagú váltó kategóriákban lehet jelentkezni.
2025-03-07 |
11. alkalommal hirdetik meg kampányt. Ilyenkor már többen kilátogatnak a természetbe, de a hűvös tavaszi időjárásban ideális lehet az átlag 10 fokos barlangi hőmérséklet. A Bükk-vidék Geopark Magyarország egyik legbonyolultabb és legösszetettebb földtani környezetét fedi le. Így barlangokban is rendkívül gazdag. Erről kérdezzük Kozma Attilát, a Bükki Nemzeti Park Környezeti Nevelési Csoportvezetőjét.
2025-03-06 |
Szűcs M. Sándor vallástanár, fejlesztő pedagógus adott elő a Tiszáninneni Református Egyházkerület Székházában, aki autóstoppal járta végig a gályarabok útját. Szűcs M. Sándor Isten gondviselő hatalmára bízva terveit sokfelé indult már el autóstoppal.
2025-03-06 |
Negyvenegyedik alkalommal rendezi meg a Miskolci Egyetem Közép-Európa egyik legnagyobb ásványfesztiválját március 8-án és 9-én. A rendezvény, hagyományaihoz híven, állandó és időszakos kiállításokkal, tudományos és népszerűsítő előadásokkal, továbbá gyermekprogramokkal várja az érdeklődőket az Egyetemvárosba.
2025-03-06 |
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt