Ifj. Kovács Géza az elmúlt időszakban két rangos díjat is átvehetett a kitartó és lelkes munkájáért. Életműdíjjal és Szablyár Péter Emlékplakettel ismerték el és jutalmazták a közelmúltban a tiszadadai közművelődés-szervezőjét, Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház vezetőjét.
2024-12-04 |
Tóth Karina az MCC Egyetemi Programjának diákja ugyanis fő szervezőként vett részt az ABSZIM, vagyis az Országos Alkotmánybírósági Szimulációs Verseny Magyarország rendezésében.
2024-12-04 |
A túrázók egyre gyakrabban észlelnek medvenyomokat a Bükkben. Legutóbb a Csókás-forrásnál, a garadnai pisztrángtelep közelében fotóztak ilyet. Bár a szakemberek szerint nagyon kicsi a valószínűsége a medve és ember találkozásának, arra kérik a túrázókat, amennyiben ilyen nyomokra bukkannak, jelezzék a Bükki Nemzeti Park igazgatóság ügyeleti telefonszámán: +36 30 861-3808-as telefonszámon.
2024-12-04 |
Idén már ötödik alkalommal választották meg az Év Kilátóját és az Év Turistaházát. A tíz döntős turistaház közül a Turistapark Szentlélek kapta a legtöbb szavazatot, így a bükki paradicsom viselheti a megtisztelő címet egy éven át. A létesítmény a tengerszint felett 750 méterrel fekszik, amely egyben az ország legmagasabban fekvő kempingje is.
2024-12-04 |
Míg az advent valódi jelentése – a nyugalom, az elmélkedés, az adakozás és a megnyugvás, addig a legtöbb ember számára ez a rohanás, az ajándékok beszerzésének, a takarításnak, a kalácssütésnek és a készülődésnek az időszaka. Vukov Anikó néprajzkutató, muzeológus elmondása szerint azonban nem szabad megfeledkeznünk az advent valódi, fő küldetéséről, amely a keresztények számára a Megváltó eljövetelére levő várakozás és a karácsonyra történő lelki felkészülés jegyében telik.
2024-12-04 |
Szabó Péter, a Kölcsey Ferenc Református Általános Iskola és Óvoda testnevelő pedagógusaként különösen fontosnak véli, hogy minél fiatalabb korban elkezdődjön a kézilabda sportágnak az elméleti és gyakorlati oktatása is. A SZUSE és FVSE szakedzőjeként, a heti edzéseken a 20 éves kézilabdázásából eredő tapasztalatait adja át a fiatalabb generációnak.
2024-12-03 |
Jövőre a három évtizedes jubileumiát ünnepli a Nyírteleki Kedvesház, ahol jelenleg 22 gyermek tölti a kollégiumi éveit.
2024-12-03 |
Számtalan rendezvény szerveztek a skanzenben. Ezek közül a legsikeresebb a pünkösd volt - mondta az Európa Rádiónak Baloghné Szűcs Zsuzsanna igazgató, aki hozzátette: úgy látják, hogy az igények már eltolódtak a könnyen és gyorsan fogyasztható kultúra felé, és azt érzékelik, hogy a szórakoztató piac egyik elemének tekintik a nyíregyházi skanzent az emberek, miközben ők a népi kultúra tudásbázisa.
2024-12-03 |
Megalakult a Skót Magyar Tudósok Társasága Debrecenben. Mindennek előzménye, hogy 1865-ben létrejött az a skóciai ösztöndíjrendszer, amely során a Skót egyház biztosított ösztöndíjat a Debreceni Református Kollégium diákjai és a Kárpát-medencében élő református fiataljai számára.
2024-12-03 |
A napokban harmadik alkalommal szervezték meg a Nemzeti Vallásturizmus Fórumot. A Nemzeti Vallásturizmus Tanács ismét arra akart alkalmat teremteni, hogy a terület szakemberei, egyházi és állami szervezetek képviselői erősíthessék együttműködéseiket, megoszthassák tapasztalataikat, jó gyakorlataikat a hazai vallási értékkincsek népszerűsítése, minél hatékonyabb bemutatása érdekében.
2024-12-03 |
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt