A gyémántkitermelés költséghatékonyabbá tétele mellett jelentősen csökkenti a környezeti terhelést is az a kutatás, amelyet a Szegedi Tudományegyetem Geológia Tanszékén végeznek. A fókuszban az áll, hogy mi különbözteti meg a meddő és a gyémántban gazdag lelőhelyeket.
2024-11-29 |
Világranglista versennyé nyilvánították a jövő évi két nyíregyházi fedettpályás Atlétikai versenyt- számolt be a kiváló hírről Vas László a Nyíregyházi Sportcentrum atlétikai szakágának vezetője. Mint mondja már decembertől nagyüzem lesz az Atlétikai Centrumban, hisz több magyar és külföldi csapat érkezik edzőtáborozni a városba. A szakember hozzátette, a létesítmény nagyon jó adottságokkal bír, hiszen minden egy helyen található.
2024-11-29 |
Advent a várakozás ideje. A Szatmári Református Egyházmegyében lévő Fehérgyarmaton pont erre készülnek az egyházközség tagjai, hiszen a szatmári város reformátusai már lelkesen készülődnek az ünnep fényében arra, hogy az advent hetein keresztül eljussanak Karácsony ünnepéig a közösség alkalmain keresztül.
2024-11-29 |
Ahogy minden tanév első felében, most is megtartották a nyílt napokat a Debreceni Szakképzési Centrum valamennyi intézményében. Mindenhol legalább két alkalmat hirdettek meg, amikor fogadták a leendő diákokat és szüleiket, sőt van ahol ezek a programok még decemberre is átnyúlnak.
2024-11-29 |
Dr. Ráskiné Dr. Lakatos Andrea, a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Karának Ápolástudományi és Képalkotó Diagnosztikai Intézetének egyetemi docense, a BAZ Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Képalkotó Diagnosztikai Osztályának radiológus főorvosa 2024. novemberében Tudományos díjat vehetett át a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottságának ünnepségén.
2024-11-28 |
Nemzetközi tűzoltó- és katasztrófavédelmi konferenciát, valamint gyakorlatot tartottak Sárospatakon. Az úgynevezett Interreg Magyarország-Szlovákia Program Kisprojekt Alap keretében megvalósuló PREVCOM projekt célja a határon átnyúló társadalmi kohézió, valamint partnerség erősítése a tűz- és katasztrófavédelem területén.
2024-11-28 |
Az elmúlt időszakban hatósági bejárást is tartottak az objektumban, hiszen már megvannak a tervek a Szikla jövőbeli használatáról.
2024-11-28 |
Isztambulban és Bécsben is kerülhetnek elő olyan ma még ismeretlen történelmi források, amelyek a reformáció magyarországi terjedését, körülményeit, érdekes részleteit tárhatják elénk.
2024-11-28 |
Tudják-e azt, hogy mi is az E-Sport Klub? Ne szégyenkezzenek, sokan nem tudják. A következő összeállításból azonban megtudhatják majd. Ehhez Szikszóra a Miskolc melletti kisvárosba kell utaznunk.
2024-11-28 |
A fiatalok szorgalmasan végezték az edzéseket és ennek a versenyeken meg is voltak az eredményei, sok dobogó és értékes helyezések formájában. Legutóbb az őszi szezon zárásaként november 16-án, Gödöllőn, a 116. Mezeifutó Magyar Bajnokság vettek részt, ahol még bajnoki cím is született. Összeállításunkban a további eredményekről először Zámbori Zoltán edző és a Nomád Sport Alapítvány elnöke számol be.
2024-11-28 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt