Aranypajzs a védőnőkért díj Kiss-Tóth Emőkének
- címlap
- /
- Aranypajzs a védőnőkért díj Kiss-Tóth Emőkének
Az elismerést az Országház Felsőházi termében adták át ünnepélyes keretek között. A díjat a Magyar Védőnők Szakmai Szövetsége alapította idén, a rangos kitüntetést első ízben Dékán Asszony kapta meg. Az Egészségtudományi Kar vezetője emellett Sátoraljaújhelyen a Semmelweis Nap keretében a Dr. Illés László Közegészségügyi Díjat is átvehette. Mint rádiónknak elmondta: mindkét díj egyaránt szól a tanszéken dolgozó és tanító kollégáknak, az oktatásban részt vevő orvosoknak, illetve az egész Egészségtudományi Karnak is. Emellett az ilyen elismerések egyúttal visszajelzést is jelentenek.