Csokonai Opera - Az új generáció
A hetente jelentkező programsorozatot a színház közösségi oldalán követhetik az operarajongók
2021-04-23 |
...
A Csokonai Színház április 16-án indította útjára a „Csokonai Opera - Az új generáció” című online koncertsorozatát. A teátrum évtizedek óta kiemelt helyszíne az új operageneráció debütálásának: így vált országosan elismertté többek között Haja Zsolt, Kriszta Kinga és Balczó Péter. Ács János, a Csokonai Színházhoz nemrég szerződött nemzetközi hírű operakarmester jó gondolatnak tartja a streamelt koncerteket, hisz egy operaénekesnek meg kell jelennie a nézők előtt.

A karmestert az olasz operarepertoár egyik leghitelesebb tolmácsolójaként tartják számon, ám úgy véli, hogy az operaéletben jelenleg háttérbe szorult az általa képviselt, kivételes képességeket követelő olasz iskola, és inkább a német irány került előtérbe. A mostani koncertekre a bel canto olyan darabjait válogatta ki Mercadantétől Donizettiig, amelyek segítették az énekeseket már meglévő tudásuk, technikájuk fejlesztésében. Kamarazenei számokkal indulnak, az olasz operaszerzők dalaitól, amelyekben elsősorban Bellini és Verdi mutatkoznak meg. A művészek pedig a néhány hete elkezdődött közös munkát a hosszú kényszerleállás után igazi lelki feltöltődésként élik meg. A hetente jelentkező programsorozatot a színház Facebook oldalán követhetik nyomon az operarajongók.

Kiemelés:



Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt