2019-07-02 |
...
Megtartotta évadzáró társulati ülését a Miskolci Szimfonikus Zenekar. 85 koncert, több mint 37 ezer néző, két külföldi turné és megannyi különleges produkció – ezek a Miskolci Szimfonikus Zenekar 55. évadának számadatai. Az együttes 2018/2019-es szezonjának záró társulati ülésén, a jubiláló, a legtöbb szolgálatot teljesítő tagokat is köszöntötték, illetve az "Évad Zenésze" kitüntetés is gazdára talált. Ezt a zenekar tagjai ítélik oda valakinek az együttes soraiból, ebben az évadban Simonova-Balogh Jaroszlava, cselló szólamvezető kapta meg.

Az új szezont  augusztus 19-én nyitja majd az együttes, Encsen egy filmzenés koncerttel, augusztus 23-án egy borkóstolóval egybekötött hangulatos Kastély-szerenád koncertet adnak az edelényi L’Huillier Coburg kastély udvarán, majd szeptember 5-én a Szinva teraszon adnak ízelítőt a 2019/2020-as évad kínálatából az Aperitif koncert keretében.

Kiemelés: Főoldali kiemelés
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt