Jól haladnak a Móra-múzeum felújításával
felállványozták a homlokzatot illetve a Kultúrpalota épületén belül is folyamatosan dolgoznak
2019-09-04 |
...
Ebben az évben is kitelepült a Szegedi Ifjúsági Napokra a Móra Ferenc Múzeum: izgalmas detektívjátékkal, fotókiállítással és óriáskirakóval is várták a fesztiválozókat a Partfürdőn. Így bár a múzeum főépületében folyamatosan zajlanak a felújítási munkálatok, Szeged most sem maradt izgalmas múzeumi programok nélkül.

Hegedűs Anita sajtóreferens az Európa Rádiónak elmondta az elmúlt időszakban az épületen kívül és belül is elkezdődtek a felújítási munkálatok: felállványozták a homlokzatot, illetve a Kultúrpalota épületén belül is folyamatosan dolgoznak a szakemberek.

A felújítás során a múzeum főépülete, valamint a Vár turisztikai célú fejlesztése történik meg, amelyet 899 millió forint vissza nem térítendő összeggel támogat az Európai Unió. Ehhez Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata további több, mint 500 millió forintos saját forrással járul hozzá.

A beruházásnak köszönhetően felújítják kívülről a Móra Ferenc Múzeum épületét, valamint új kiállításokat és egy kilátót is létrehoznak. A Vár és Kőtár szintén megújul majd, és itt is új kiállítás várja majd a látogatókat. A projekt célja a két épület turisztikai célú fejlesztése, látogatóbarát- és élményelemekkel történő bővítése.

Kiemelés:
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt