Közös adománygyűjtés indul Debrecenben
A történelmi keresztény egyházak, a város és a Debreceni Karitatív Testület idén közösen gyűjtik a rászorulóknak szánt adventi adományokat
2020-11-24 |
...
A történelmi keresztény egyházak, a város és a 33 tagszervezetet összefogó Debreceni Karitatív Testület idén közösen gyűjtik a rászorulóknak szánt adventi adományokat Debrecenben. A jótékonysági akciók összehangolása nem új kezdeményezés, ám újdonság, hogy a különböző felekezetek a karácsonyi kampányt is együtt bonyolítják.

A gyűjtéshez a Magyar Református Szeretetszolgálat jól ismert Szeretetdobozait használják, az MRSZ vállalta a raktározást, szállítást. A Testület tagjai azt is felmérik, hol van a legnagyobb szükség a felajánlásokra, például a nagycsaládokban, egyedül élő időseknél. A Tiszántúli Református Egyházkerület, a Hajdúdorogi Görögkatolikus Főegyházmegye és a Debrecen-Nyíregyházi Római Katolikus Egyházmegye pedig a saját hálózatát mozgósítja a cél érdekében. A közös akciót a három Debrecenben székelő egyházi vezető részvételével indították el az első csomagok szimbolikus átadásával.

Kiemelés:



Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt