Medico-Szociális Központ nyílik Miskolcon
Célja a demenciával élők társadalmi integrációjának és mentális egészségének megőrzése
2020-08-14 |
...
A sok éves kitartó munkának köszönhetően, Miskolcon hamarosan Medico-Szociális Központ nyílik Demenciával Otthon névvel, amelynek célja a demenciával élők társadalmi integrációjának és mentális egészségének megőrzése. Segítséget nyújtanak majd mind a betegeknek, mind az őket gondozó családnak, de támogatják a szociális ellátás területén dolgozók munkáját is.

Az érdeklődők, előzetes bejelentkezést követően, nyílt napon vehetnek részt szeptember 9-én 15 órától, amelyen megismerkedhetnek a Medico-Szociális Központ tevékenységével.   Az életkor kitolódásával nő a demenciával élők száma is Magyarországon.  Becslések szerint mintegy 200-250 ezer ilyen beteg van hazánkban, de közülük mindössze 5500-an szednek gyógyszert. Kázár Ágnes háziorvos szerint ez azt jelenti, hogy már csak akkor jutnak gyógyszerhez, amikor késő, és nem lassítható a betegség súlyosbodása. Vagy eleve keveseknél ismerik fel a betegséget, így el sem kezdődik a gondozásuk. A családok kevés segítségre számíthatnak ebben a helyzetben, a szociális elláttás leterhelt, az idősotthonokban több éves várólisták vannak. A központ létrejöttéről, a kezdeményezés elindítójával dr. Kázár Ágnes belgyógyásszal, háziorvossal beszélgetünk a következő percekben.

Kiemelés:



Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt